Vádat emeltek négy ETA-vezető ellen

Vágólapra másolva!
30 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az ETA baszk szeparatista szervezet négy vezére és francia szimpatizánsuk, akik ellen szombaton emeltek vádat Párizsban. Közöttük van Javier López Pena is, akit az ETA fő politikai vezetőjének tartanak.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek a francia igazságügyi szervek szombat este Párizsban az ETA baszk szeparatista szervezet négy feltételezett vezetője - köztük a fő politikai vezetőnek tartott Javier López Pena - és egy francia szimpatizáns ellen.

A négy baszkot az ügyészség kérésének megfelelően előzetes letartóztatásba helyezték, a franciát viszont - az ügyészek véleménye ellenére - szabadlábra helyezték a bírók. Az öt személyt - négy férfit és egy nőt - a héten vették őrizetbe a dél-franciaországi Bordeaux-ban, illetve Bayonne-ban.

Terrorcselekményeket előkészítésére irányuló bűnszövetséggel vádolták meg őket, továbbá orgazdasággal, zsarolással, fegyver- és lőszerbirtoklással, valamint robbanóeszközök készítésére szolgáló anyagok birtoklásával. Ezekért harminc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

A 49 éves, Thierry névre is hallgató Javier López Penát tartja Madrid "a legnagyobb súlyú személynek" és a kemény vonal hívének a baszk szervezetben. Spanyol források szerint 2006-ban vette át a fegyveres szervezet vezetését, abban az időben, amikor José Luis Zapatero szocialista kormánya és az ETA között sikertelen tárgyalások folytak, amelyeken állítólag személyesen is részt vett.