Kennedy szenátor jobban érzi magát

Vágólapra másolva!
Edward Kennedy szenátor - akit alig több mint egy hete szélütés ért - jobban van, hétfőn már részt vett egy vitorlásversenyen. A meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivérénél agytumort diagnosztizáltak, egyes orvosok szerint már csak kevesebb mint egy éve van hátra.
Vágólapra másolva!

A 76 éves demokrata párti politikus múlt szerdán hagyhatta el a bostoni kórházat, ahol előző hétvége óta kezelték. Az orvosok szerint - akik rosszindulatú agydaganatot, gliómát diagnosztizáltak nála - a politikus gyorsan visszanyerte erejét. A szenátor a hét második felében Cape Cod-i otthonában pihent, ott várta a vizsgálati eredményeket, amelyek alapján az orvosok eldöntik a kezelés módját.

Kennedy hétfőn kihajózott Mya nevű vitorlásával és részt vett a Nantucket és Cape Cod között évente megrendezésre kerülő Figawi verseny második napján. A massachusettsi szenátort elkísérte mások mellett felesége, Vicki, két fia, ifjabb Edward és Patrick, valamint Chris Dood connecticuti szenátor, a család közeli barátja. Arra a kérdésre, hogy Kennedy miért vesz részt a versenyen, szóvivője, Stephanie Cutter annyit mondott: "jó volt a szél".

A szenátor - az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivére, a szenátus második legrégebben, 1962 óta hivatalban levő tagja - a háborús hősök emléknapja, a Memorial Day előtti hétvégét is családja körében töltötte Cape Codon.

A bostoni Massachusetts General Hospital orvosai korábban úgy nyilatkoztak: még nem tudni, hogy lassan növekvő vagy esetleg agresszív, nagyon veszélyes tumorról van szó. Egyes ideggyógyászok szerint a szenátornak lehet, hogy már csak kevesebb mint egy éve van hátra.

A glióma nem gyógyítható, ellenben kezelhető, a sugárkezelés és a kemoterápia kombinációját alkalmazhatják.