Évi egymilliárd eurót hoz a prostitúció Olaszországban

2008.05.27. 19:41

A Gruppo Abete nevű katolikus szervezet szerint évente csaknem egymilliárd euró haszonra tesz szert a szervezett bűnözés a prostitúcióból Olaszországban, ahol, mint írják, az üzletszerű kéjelgés nemzetközi emberkereskedők ellenőrzése alatt folyik.

Az Olaszországban dolgozó 70 ezer prostituált fele külföldi, többségük Nigériából és Romániából származik, de az utóbbi években egyre többen érkeztek Kínából és Marokkóból. A szervezett bűnbandák évente több ezer nőt juttatnak be az országba külföldről törvénytelen módon. Évente mintegy kilencmillió olasz veszi igénybe a prostituáltak szolgáltatásait, akiknek becslések szerint 20 százaléka kiskorú.

Nemrég a Vatikán is felemelte a szavát a nőkereskedelem ellen, amelyet a "rabszolgatartás modern formájának" nevezett, és szorgalmazta, hogy a prostituáltak szolgálatait kereső ügyfeleket is büntessék meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK