Illegális bevándorlók veszhettek a tengerbe Máltánál

Vágólapra másolva!
Egy olasz halászhajó tizenhárom illegális bevándorlót mentett ki a tengerből Máltától 137 kilométerre délkeletre hétfőn. A hajótörést szenvedett bevándorlók öt társának nyoma veszett, félő, hogy ők megfulladtak.
Vágólapra másolva!

A máltai fegyveres erők tájékoztatása szerint a hajótörés helyszínére küldött repülő mindössze egy mentőmellényt talált, túlélőt viszont egyet sem. A máltai hadsereg egyik hajója veszi majd fedélzetére a bevándorlókat, akik közül egyet helikopterrel vittek kórházba az olasz halászhajóról, miután elájult.

Tavaly 1700 illegális bevándorló érkezett Máltára, az Európai Unió legkisebb és egyben legsűrűbben lakott (316 négyzetkilométeren 400 ezer ember él) országába. A múlt héten mindennap legalább egy olyan hajó ért partot, amely illegális bevándorlókat szállított. Három héttel ezelőtt kevesebb mint 24 óra leforgása alatt két holttestet találtak a máltai partok közelében.