Jobb lábak sodródnak a partra Kanadánál

Vágólapra másolva!
Kanada nyugati szigeteinél az utóbbi időben négy emberi láb vetődött partra - mindegyik jobbos és sportcipő volt rajtuk. A rendőrség nem tudja kideríteni, honnan érkeznek a végtagok.
Vágólapra másolva!

Immár a negyedik emberi lábat sodorták partra a hullámok cipőstül az utóbbi egy évben Kanada nyugati szigeteinél, a Georgia-szoros környékén. Az újabb láb - akár a többi - sportcipőben, zokniban érkezett, és megintcsak jobbos. Legutóbb februárban vetődött partra emberláb a szigetcsoportnál.

A rendőrség már az első eset után elkezdett nyomozni, ám azóta sem sikerült kideríteni, hogy honnan és miért érkeznek a lábak, pedig az előző háromból DNS-mintát is vettek.

A harmadik láb után Curtis Ebbesmeyer, a Washington Egyetem volt oceanográfusa azt mondta, hogy akár ezer mérföld messzeségből - 1600 kilométerről - is érkezhetett a végtag. A professzor a tárgyak vízben lebegésének és sodródásának szakértője. Szerinte a bal és a jobb lábak másként sodródnak, ezért aztán akadnak olyan
partszakaszok, amelyeken csak jobb, másokon meg csak bal láb vetődik partra.