Nem szigorodik tovább a svájci honosítás

Vágólapra másolva!
Népszavazáson utasították el a svájciak a külföldiek honosításának szigorítását. Eközben egy felmérés szerint a helyiek többsége egyharmadra korlátozná az iskolai osztályokban az iedegen ajkú gyerekek számát.
Vágólapra másolva!

A svájciak elutasították a vasárnapi népszavazáson a honosítási eljárások szigorítására vonatkozó jobboldali populista javaslatot - közölte az állami televízió. Az urnákat vasárnap délben zárták, de a svájci állampolgárok már napok óta levélben is leadhatták szavazataikat, ahogyan ez az országban szokás.

A végleges eredmények a kora esti órákban várhatók. A svájci szövetségi kormány és a parlamenti többség korábban elutasította a kezdeményezést, szerintük az diszkriminációt és önkényességet eredményezne.

Az exit-poll szerint a választók ugyancsak elutasították a szintén a Svájci Néppárt (SVP) által előterjesztett "szájkosár-törvényt", amely azt célozta volna, hogy a kormány állást foglaljon a népszavazások kampányai során.

Svájcban rendkívül nehéz a külföldiek számára a honosítás: legalább 12 éves ott tartózkodást kell igazolni, továbbá azt, hogy az illető "beilleszkedett a közösségbe és alkalmazkodott az országban kialakult életmódhoz."

Egy 2006-as adat szerint Svájc lakosságának 20,7 százaléka minősül idegennek. Csupán azok reménykedhetnek könnyített honosítási eljárásban, akiknek egyik szülője, vagy házastársa svájci állampolgár.

Korlátoznák az idegen gyerekek számát

A svájciak többsége egyharmadra korlátozná minden iskolai osztályban az idegen ajkú gyerekek létszámát - ez derül ki az Il Caffé című napilapban és a Sonntagsblick című hetilapban vasárnap közzétett felmérésekből.

A megkérdezettek 59 százaléka támogatna egy ilyen értelmű korlátozást, 38 százaléka ellenezné. Ugyanakkor 59 százalék elveti azt az elképzelést, hogy azokat a gyerekeket, akik nem beszélik a helyi nyelvet, egy évi nyelvtanulásra kötelezzék.