A beérett suttyó és a büdi jótevő

Vágólapra másolva!
Az egyik túlélte a vietnami kínzásokat, a másik felemelkedett a mélyből. Az egyik majdnem belebukott a bratyizásba, a másik vakon válogatta meg barátait. Az egyik kimondja a kellemetlen igazságokat is, a másik változást és reményt hirdet. Az egyik állítólag lekurvázta a feleségét, a másik pedig reggelente egy "kicsit büdi". Hillary Clinton leállította kampányát, úgyhogy valamelyik a kettő közül az Egyesült Államok 44. elnöke lesz. Az [origo] rendhagyó portréja a republikánus John McCainról és a demokrata Barack Obamáról.
Vágólapra másolva!

Hogyan mutatkozna be egy elnöki állásinterjún?

A republikánus

Forrás: Getty Images

"John Sidney McCainnek hívnak, apám és nagyapám után én vagyok a harmadik, aki ezt a nevet viseli a családban. Lassan 72 éves leszek, de a korom miatt nem kell aggódni, jó egészségnek örvendek és a génjeim is rendben vannak. Anyám például 95 éves, és kutya baja. Katonai végzettségem van, életem nagy részét is a seregben töltöttem. Pilótaként harcoltam a vietnami háborúban, volt sok sikeres küldetésem, de aztán fogságba estem és közel hat év után tértem csak haza. A háború után maradtam a katonaságnál, de a haditengerészet szenátusi kapcsolattartójaként belekóstoltam a politikába is. Nem érhet az a vád sem, hogy nem volt civil foglalkozásom, 1981-es leszerelésem után ugyanis apósom sörforgalmazó cégénél dolgoztam PR-területen. Igaz, nem sokáig, mert 1982-ben már be is kerültem a képviselőházba, majd 1986-ban megválasztottak szenátornak, és azóta is a köz érdekében munkálkodom. Boldog házasságban élek feleségemmel, Cindyvel, van hét gyermekem és négy unokám. Talán mellékes, de termékeny író is vagyok, az utóbbi kilenc évben öt könyvem jelent meg. Élettapasztalatom, szakmai múltam alapján úgy érzem, én vagyok a legalkalmasabb jelölt erre a munkára."

A demokrata

Forrás: Getty Images

"Barack Hussein Obamának hívnak, augusztusban leszek 47 éves, így talán egy kicsit fiatalnak tűnök ehhez az álláshoz, de ne felejtsék el, hogy az egyik legnagyobb elnökünk, John F. Kennedy is csak 43 éves volt, amikor beköltözött ide a Fehér Házba. Fordulatokban gazdag élet van mögöttem, Hawaii-on születtem, gyerekkorom egy részét Indonéziában töltöttem, de persze ezer szállal kötődöm hazámhoz, az Egyesült Államokhoz. Első diplomámat New Yorkban, a Columbia egyetemen szereztem politikatudomány szakon, azon belül is nemzetközi kapcsolatokra specializálódtam. Volt ugyan lehetőségem arra, hogy vállalati karriert fussak be, de inkább a közösségi munkát választottam, hogy segítsek a szegény negyedekben élő fiatalok felzárkóztatásában. 1985-ben Chicagóba költöztem, és ott már teljes munkaidőben ezzel foglalkoztam, de közben tovább is képeztem magam. 1988-ban kezdtem jogot tanulni a Harvardon, ahol én lettem az első afroamerikai elnöke a tekintélyes jogi folyóiratnak, a Harvard Law Review-nak. Jogászként elsősorban diszkriminációs ügyekkel foglalkoztam, amit nagyon fontosnak tartottam, de úgy éreztem, azzal tudok igazán hozzájárulni a közösségünk épüléséhez, ha részt veszek a politikában is. 1996-ban kerültem be Illinois állam szenátusába, 2004-ben pedig szenátornak választottak, és azóta szövetségi szinten is politizálok. Van egy nagyszerű feleségem, Michelle, akivel két gyönyörű lányt nevelünk. Mindig a magam eszközeivel küzdöttem a változásért és a remény megmaradásáért, azért, hogy az amerikai emberek élete jobb legyen. Ezért azt gondolom, erre az állásra is én vagyok a legalkalmasabb."

Milyen a családi háttere?

Szolgáltak és védtek

Forrás: Getty Images
McCain (középen) - apjával és nagyapjával

A Missouri hadihajó történelmi esemény helyszíne volt 1945. szeptember 2-án: hivatalosan ott adták meg magukat a japánok az amerikaiaknak. A győztesek között volt John S. McCain tengernagy, aki ugyanakkor nem volt feltétlenül boldog. Egyik beosztottjának arról panaszkodott, hogy "elveszettnek érzem magam, nem tudom, mihez kezdjek". Nem is sokkal élte túl a háború végét, négy nappal a ceremónia után meghalt szívrohamban. Fia is kivette a részét a haza szolgálatából, a vietnami háború idején ő volt az amerikai haderő csendes-óceáni parancsnoka. A nagyapa és az apa példája is mutatja, hogy John McCain igazi katonacsaládból származik, és sokat tett azért, hogy elnyerje felmenői megbecsülését.

A háborúban tanúsított hősiességével ki is érdemelte az apai elismerést, de első házassága ráment a hosszú hadifogságra. Hazatérése után megromlott a kapcsolata Carollal, akivel 1965-ben házasodtak össze, és 1980-ban el is vált tőle. McCain elismerte, hogy voltak félrelépései, és második feleségével, a Hensley and Company sörforgalmazó cég tulajdonosának lányával, Cindy Hensley-vel is első házassága alatt kezdett viszonyt. Cindyvel már 1980-ban össze is házasodtak, és McCain odaköltözött a családhoz, az Arizona állambeli Phoenixbe, ahol aztán a vagyonos após segítséget nyújtott számára politikai karrierjének beindításához. Első házasságából három gyermeke - egy saját és két örökbefogadott -, Cindyvel két fia és két lánya van, utóbbiak közül az egyiket Bangladesből adoptálták. Egyik fia, James, szintén katonai pályára lépett, és Irakban teljesít szolgálatot.

Apa nélkül

Forrás: Getty Images
Obama az apai rokonokkal

Idősebb Barack Obama egy apró kenyai faluban született, és - legalábbis a demokrata politikus honlapja szerint - gyerekkora kecskék terelgetésével telt. Egy ösztöndíjjal aztán sikerült eljutnia Hawaii-ra, ahol megismerkedett egy antropológiát tanuló kansasi lánnyal, Ann Dunhammel. Összeházasodtak, és 1961-ben megszületett kisfiuk, ifjabb Barack Obama. A házasság nem sokáig tartott, az apa ugyanis már 1963-ban visszatért Kenyába. Obama anyja később hozzáment egy indonéziai férfihez, és néhány évre Dzsakartába is költözött fiával együtt. Tízéves korában aztán Obama visszatért Hawaii-ra, ahol nagyszüleivel élt.

Apjáról - aki egy autóbalesetben vesztette életét Kenyában - csak történeteket hallott, viszont önéletrajzi könyvének az Álmok apámtól címet adta, ami jelzi, fontos számára az apai örökség. Obama 31 éves korában házasodott össze a szintén jogász és szintén afroamerikai Michelle Robinsonnal. Két lányuk van, az első 1999-ben, a második 2001-ben született. Ahogy az az amerikai kampányokban megszokott, Obamát felesége is kíséri a különböző rendezvényekre. Időnként nyilatkozott is, de ezek nem mindig sültek el jól. Magyarázkodásra kényszerült például akkor, amikor idén februárban azt mondta, most először igazán büszke a hazájára felnőtt életében. Utóbb azt mondta, ezzel csak arra utalt, mennyire örül annak, hogy sokan vesznek részt az előválasztásokon, de ezzel nem sikerült megállítani a hazafiasságát megkérdőjelező támadásokat.