Volt katonai vezető is lehet Obama alelnökjelöltje

Vágólapra másolva!
Volt katonai vezetőt is választhat alelnökjelöltjének Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje - derült ki kedden Washingtonban, ahol a szóba jöhető jelölteket a szenátor megbízásából felmérő szakértői csoport szenátorokkal egyeztetett.
Vágólapra másolva!

Miután az előválasztási küzdelem véget ért, és mindkét nagy párt valószínű elnökjelöltje ismertté vált, az idei elnökválasztási folyamat következő lépcsője az, hogy a republikánus John McCain és a demokrata Barack Obama szenátor kiválasztja társát a novemberi választásra.

Kent Conrad észak-dakotai demokrata szenátor elmondta, hogy Obama háromfős csapata jelenlegi és egykori magas rangú választott tisztviselők, valamint volt vezető beosztású katonák körében vizsgálódik. Elemzők szerint a Pentagon egy volt vezetőjének kiválasztása nagyban segítene Obamának, aki ellen az egyik leggyakoribb kifogás az, hogy csekély a külpolitikai tapasztalata.

Conrad az egyeztetések alapján úgy érzékelte, hogy az Obama-stáb egyelőre csak a szóba jöhető személyiségek listáját állítja össze, nincsenek még kiemelt nevek.

Obama kampányát több egykori katonai vezető segíti. Köztük van Tony McPeak, a légierő egykori vezérkari főnöke, Scott Gration nyugalmazott tábornok és Richard Danzig, aki Bill Clinton kormányában a haditengerészetért felelős miniszteri posztot töltötte be. A Demokrata Párt egysége jegyében szóba jöhet a legyőzött Hillary Clinton szenátor katona tanácsadója, Hugh Shelton, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának egykori elnöke, valamint Wesley Clark, aki az 1999-es koszovói hadműveletet irányította, és négy éve maga is demokrata elnökjelölt-aspiráns volt.