A guantánamói foglyokra is érvényes a habeas corpus, vagyis joguk van polgári bírósághoz fordulni - döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság. A döntés a Bush-kormányzat vereségét jelenti, amely "ellenséges harcosnak" minősítette a terroristagyanús fogvatartotakat, akiket állítólag meg is kínoztak.

A guantánamói táborban őrzött terrorgyanús foglyoknak joguk van polgári bírósághoz fordulni ügyük felülvizsgálata végett - határozott csütörtökön az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága. A kilectagú testület 5:4 arányban hozta meg döntését, amely szerint az egyént az állammal szemben védő habeas corpus elv a terrorizmussal gyanúsított foglyokra is vonatkozik. A Fehér Ház egyelőre annyit közölt, tanulmányozzák a határozatot, amely a Bush-kormány eddigi álláspontjának vereségét jelenti

A Kuba szigetén fekvő amerikai haditengerészeti bázisra szállították azokat a foglyokat, akikről azt feltételezték, hogy terrorista szervezetekkel, vagy az afganisztáni tálibokkal álltak kapcsolatban. A bízisról már mintegy 400 embert elengedtek, de körülbelül 270-et még mindig fogva tartanak, a nélkül, hogy vádat emeltek volna ellenük, vagy hadifogolynak ismerték volna el őket.

A Bush-kormányzat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után hozta létre a különleges fegyenctelepet. Az itt fogvatartott személyeket "ellenséges harcosnak" minősítették. Jogvédő szervezetek hiába kérték az amerikai kormányt, soha nem kaptak engedélyt, hogy meglátogassák a foglyokat, akiket egymástól elszigetelten őriztek, és állítólag kínzásokkal kényszerítettek vallomástételre.