Obama a neten küzd a pletykák ellen

Vágólapra másolva!
Külön weboldalt hozott létre a demokrata elnökjelölt, Barack Obama stábja a politikusról szóló állítólagos rágalmak cáfolatára. Az oldalon kitérnek az Obama feleségéről megjelent állításokra is. A demokrata szenátor néhány éve tűnt fel az országos politikában, és sok pletyka jelent meg egyebek mellett a vallásáról.
Vágólapra másolva!

Republikánus honlapokon hetek óta terjedt a hír, hogy az afroamerikai szenátor felesége egy ízben megvető hangon beszélt a fehérekről chicagói egyházközösségében. Rush Limbaugh befolyásos jobboldali újságíró rádióműsorában az is elhangzott: létezik egy videofelvétel is a beszédről, amelynek nyilvánosságra hozatala meg fogja torpedózni Obama őszi kampányát.

Nincs ilyen felvétel, Michelle Obama nem mondott ilyen beszédet - olvasható a www.fightthesmears.com weboldalon. Az interneten terjesztett pletyka szerint Michelle Obama egyszer a fehérekre nézve becsmérlő "whitey" kifejezést használta.

Michelle Obamát - aki férje elnökké választása esetén az első fekete bőrű amerikai first lady lenne - nem csak az interneten támadják. A Fox News konzervatív hírtelevízióban legutóbb például az hangzott el, hogy "terrorista ökölcsapást" mért férjére, amikor az elnökjelöltség megszerzésének estjén egy kampánygyűlésen a győzelem jelzésére mosolyogva összeütötte az öklét férjéével.

Michelle Obamát érték ugyanakkor támadások olyan nyilatkozatért is, amely valóban elhangzott. Az előválasztások elején azt mondta, felnőtt életében most először büszke az Egyesült Államokra a szavazásokon való nagy részvétel miatt, amiért többen hazafiatlannak nevezték.

Mint a jobboldali The Washington Times megjegyzi, a weboldal az Obama-stáb válasza egy olyan világban, ahol a választók mind nagyobb hányada interneten szerez értesüléseket. Obama csak négy éve jelent meg a nagypolitikában, sokak számára ismeretlen, és az utóbbi hónapokban egy sor megtévesztő információ látott róla napvilágot. Egyebek között olyan hamis állítások jelentek meg, hogy muszlim vallású, egy radikális iszlám általános iskolába járt Indonéziában, és a Biblia helyett a Koránra esküdött fel a szenátusban.

Még olyan elméletek is terjengtek, amelyek szerint a Bibliában a Jelenések könyve azt jósolta, hogy egy negyvenes éveiben járó, ékesszóló muszlim férfi testében jön el az Antikrisztus, márpedig a leírás Obamára illik. Némi utánajárás persze kiderül, hogy a Jelenések könyvé-ben szó sincs ilyen utalásokról.

Más elemzők arra mutatnak rá: a rágalomcáfoló weboldal létesítése szokatlan, hiszen az elnökválasztási hadjáratokban a jelöltek többnyire válasz nélkül hagyják a rosszindulatú pletykákat, nem magyarázkodnak vagy cáfolnak, hogy a rágalmak ne kapjanak túl nagy sajtónyilvánosságot.

"Bármikor kapnak is szárnyra efféle hazugságok, agresszív módon visszavágunk az igazsággal" - szögezte le Tommy Vietor, Obama kampányszóvivője. A közelmúltban Barack Obama és felesége szakított egykori egyházközösségével, a chicagói baptista Szentháromság Krisztus Egyesült Egyházával. Utóbbi azért vált kellemetlenné az Obama-kampány számára, mert Jeremiah Wright atya, Obama egykori lelkipásztora régebben fajgyűlölő prédikációkat tartott.