Harcok dúlnak a szomáliai fővárosban

Vágólapra másolva!
Másfél tucatnyian vesztették életüket a szövetséges szomáliai-etióp csapatok és az iszlamista felkelők közötti harcok következtében az elmúlt huszonnégy órában Mogadishuban, Szomália fővárosában.
Vágólapra másolva!

Helyi lakosok szerint kedden éjjel kilenc ártatlan civil - köztük egy nő és két gyerek - halt meg eltévedt golyóktól, lakóházban becsapódó aknagránáttól, illetve kereszttűzben.

Szerdán két rendőrrel végzett egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanása. Az elmúlt 24 órában 76 sebesültet szállítottak be a mogadishui Medina kórházba az ott dolgozók elmondása szerint. Hatan meghaltak közülük.

A szomáliai kormányt segítő etióp erők 2006 végén, 2007 elején futamították meg az iszlamista fegyvereseket, akik fél éven át uralták az 1991 után polgárháborúba süllyedt afrikai ország fővárosát és egyes körzeteit a déli országrészben. Azóta az etióp alakulatokat és a helyi kormánycsapatokat szinte naponta érik gerillatámadások Mogadishuban és vidéken egyaránt.

Legalább egymillió ember menekült el a lakóhelyéről az iszlamisták és a szomáliai-etióp csapatok közötti harcok miatt.