Saját tanácsadója köpött McCain levesébe

Vágólapra másolva!
Jól jönne egy terrortámadás Amerika ellen - lényegében ezt mondta a republikánus elnökjelölt egyik tanácsadója egy interjúban. Később bocsánatot kért, McCain pedig fejét csóválva határolódott el saját emberétől. Többen már korábban felvetették, egy nemzetbiztonsági válság a republikánusok kampányát segítené.
Vágólapra másolva!

John McCain egyik vezető tanácsadója, Charlie Black a republikánus jelölt nemzetbiztonsági és külpolitikai tapasztalatait méltatta a Fortune magazinnak, amikor elejtett egy szerencsétlennek bizonyuló megjegyzést. Az újság feltette neki a kérdést, hogy vajon a republikánus jelöltnek kedvező lenne-e az, ha az Egyesült Államokat terrortámadás érné, mire Black úgy válaszolt: "Igen, ez minden bizonnyal nagy előnyt jelentene számára."

A tanácsadó azóta bocsánatot kért a megjegyzésért. "Mélyen sajnálom. Nem volt helyénvaló, amit mondtam" - fogalmazott Black. A beszámolók szerint McCain meghökkenve reagált tanácsadója nyilatkozatára. "El sem tudom képzelni, miért mondhatta ezt. Ez nem igaz. Fáradhatatlanul dolgozom a 2001. szeptember 11-i merényletek óta azért, hogy ne érje újabb támadás az Egyesült Államokat" - jelentette ki a republikánus elnökjelölt.

A rivális demokraták is elítélték Black nyilatkozatát, és egyúttal kihasználták az alkalmat, hogy támadják McCain kampányát. "Szégyenteljes, hogy John McCain csúcstanácsadója azt mondja, egy amerikai földön elkövetett terrortámadás 'nagy előnyt' jelentene számukra. Pontosan ez a fajta politika az, amin szükséges változtatni" - közölte Bill Burton, Barack Obama szóvivője.

Black vitatott nyilatkozata ugyanakkor nem teljesen új gondolat. Politikai elemzők már a kampány kezdetén felvetették, hogy ha az elnökválasztás előtt támadás érné az Egyesült Államokat, akkor az a nyolc év Bush-kormányzás után meglehetősen gyengélkedő republikánusok számára kedvezne, ők ugyanis hagyományosan keményebbek a nemzetbiztonsági kérdésekben. Most pedig, hogy a demokraták Obama személyében egy külpolitikában nem túl jártas jelöltet állítanak, ez a felvetés még indokoltabbnak tűnhet.

A kampányban is az a republikánusok egyik ütőkártyája, hogy szerintük Obama túl tapasztalatlan és túl puhány. Ez mutatkozott meg múlt héten is, amikor az amerikai legfelsőbb bíróság úgy döntött, a guantánamói bázison fogva tartott, terrorizmussal vádolt raboknak joguk van polgári bíróságokhoz fordulni. Barack Obama üdvözölte a döntést, amely szerinte az emberi jogok érvényesülését biztosítja. A republikánusok azonban támadták ezért, mondván, ezzel is bizonyítja, hogy nem tanult a 2001. szeptember 11-i eseményekből.