Vajdasági magyar is lesz a szerb kormányban

2008.06.27. 20:38

A Vajdasági Magyar Szövetség is részt vesz az új szerb kormányban, amelynek a vezetésére Mirko Cvetkovic eddigi pénzügyminisztert jelölte ki Boris Tadic államfő.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az ország irányítására a Tadic Demokrata Pártja (DS) köré szerveződött pártkoalíció, a szocialisták vezette hárompárti csapat, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és az Európai Szandzsákért nevű, dél-szerbiai bosnyákokat képviselő párt szövetkezett. A tíz pártnak összesen 128 képviselője van a 250 tagú belgrádi parlamentben, de az európai integrációval összefüggő kérdésekben számíthatnak a liberálisok 13 képviselőjének támogatására is.

Az új belgrádi kormány a jövő hét végére alakulhat meg, ha a parlamentnek addig sikerül elfogadnia az ehhez szükséges törvényeket. Formálódását az utóbbi napokban az lassította, hogy a koalíciót vezetni hivatott DS vezetésén belül alakultak ki ellentétek a leendő miniszterelnök személyét illetően.

Az egyszemélyi döntésre feljogosított Boris Tadic pártelnöknek két jelöltje volt, Mirko Cvetkovic és Vuk Jeremic eddigi külügyminiszter, ám a legszűkebb pártvezetés túlnyomó többsége Bojan Pajtic vajdasági kormányfőt támogatta pár nappal ezelőtti ülésén. Az újabb elnökségi tanácskozást követően született meg pénteken este a Mirko Cvetkovic jelöléséről szóló döntés.

A VMSZ azért vesz részt a DS mögé felsorakozó parlamenti többség létrehozásában, mert elengedhetetlennek tartja, hogy Európa-barát, demokratikus, az európai integrációt szem előtt tartó kormánya legyen Szerbiának - nyilatkozta Pásztor Bálint, a szerb parlament hét tagból álló nemzeti kisebbségi képviselőcsoportjának vezetője. Az, hogy a legnagyobb délvidéki magyar párt minisztert is delegál-e a kormányba, a további egyeztetések függvénye, miként az is, hogy milyen pozíciókhoz jut Vajdaságban, ahol két legfőbb célja a szabadkai polgármesteri, illetve a tartományi parlamenti elnöki tisztség elnyerése.

KAPCSOLÓDÓ CIKK