Gyengélkedő kampánya miatt John McCain republikánus elnökjelölt ismét kénytelen volt átalakítani a stábját. Steve Schmidtet, a Bush agyának is nevezett Karl Rove egykori közeli munkatársát bízta meg a napi ügyek intézésével. Ezzel erősödik azoknak a szerepe, akik részt vettek George Bush elnök 2004-es kampányában.

A republikánus elnökjelölt, John McCain már többször is kénytelen volt változtatásokat végrehajtania kampánystábjában. Tavaly az anyagi kényszer vitte rá erre, elfogyott ugyanis a pénze, a június elején zárult előválasztások utolsó szakaszában pedig azért küldte el több munkatársát, mert kiderült, hogy kampányával összeférhetetlen lobbitevékenységet folytattak.

Most viszont azért alakította át stábját, mert több munkatársa is figyelmeztette, ha így folytatódik tovább a kampánya, akkor el fogja veszíteni a választást a demokrata Barack Obamával szemben - írja a New York Times. A republikánus jelölt kampányfőnöke az elmúlt egy évben Rick Davis volt, aki ugyan a mostani átalakítás után is posztján marad, de a lényegi munkát - a napi feladatok irányítását - Steve Schmidt veszi át tőle. Schmidt már eddig is tagja volt a stábnak, de most jóval hangsúlyosabb szerepe lesz: az ő kezébe kerül a kommunikáció, a szervezés és a menetrend alakítása is.

A New York Times szerint ez azt is jelenti, hogy McCain kampányában egyre fontosabb szerepet játszanak olyan szakemberek, akik dolgoztak a ma már rendkívül népszerűtlen, és ezért a republikánus jelölt által is távolságtartással kezelt George Bush 2004-es újraválasztásán. Maga Schmidt közeli munkatársa volt a Bush agyának is becézett, kiváló stratégaként számon tartott Karl Rove-nak. McCain tanácsadói között feltűnt Nicolle Wallace is, aki Bush kommunikációs igazgatója volt a 2004-es kampányban.

A CNN emlékeztet rá, hogy a most félreállított Rick Davis komoly hibákat követett el. Példa erre, hogy lobbistákat vett fel a kampányba, majd meghirdetett egy lobbistaellenes programot, amelynek következtében kénytelen volt kirúgni az általa toborzott embereket. Gondot jelentett az is, hogy olyan emberek támogatását fogadta el a McCain-stáb, akiknek múltját nem ellenőrizték le megfelelően, így csak később szembesültek a múltjukból felbukkant kínos epizódokkal.

Ezeknél is nagyobb problémát jelentett azonban az, hogy nem jól komponálták meg McCain üzeneteit. Előfordult, hogy a jelölt ellentmondásba keveredett azzal, amit nem sokkal korábban hirdetett, ráadásul a megszólalásait sem jól időzítették. Jellemző hiba volt, hogy a beszédét olyan késői időpontra szervezték, amikor már esély sem volt arra, hogy bekerüljön az esti híradókba.