Magyar kémek kezét látja a Malina-ügyben Slota

2008.07.03. 15:36

A magyar titkosszolgálat szervezte meg Malina Hedvig megtámadásának ügyét - állítja a szlovák kormánykoalíció magyargyűlölő pártjának elnöke, Ján Slota. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol egyebek mellett patkányhorda élére küldte azt az egyetlen szlovák politikust, aki részt vett a Magyar Koalíció Pártjának jubileumi ünnepségén.

Ján Slota szerint Malina Hedviget senki sem támadta meg, az egész ügyet a magyar titkosszolgálat szervezte meg. A magyarellenes szlovák kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke csütörtökön azt mondta, Malina Hedvig nem is járt ott, ahol vallomása szerint 2006 augusztusában két ismeretlen bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. Slota nem volt hajlandó megnevezni ennek az információnak a forrását. Követelte, hogy az ügyben vizsgálódó legfőbb ügyészség tegye közzé, mit állapított meg eddig. Az ügyészség tavaly szeptember óta vizsgálódik az ügyben. A főügyész előbb március végére, majd augusztus végére ígért eredményeket.

Malina Hedvig ügyét tíz nappal a rendőrségen tett feljelentése után lezárták azzal, hogy senki sem támadta meg őt, és az egészet csak kitalálta. Később két lakossági feljelentés alapján, "hazája jó hírének bemocskolása" címén nyomozás is indult a magyar nemzetiségű lány ellen, amely azóta is folyik. Az egyik feljelentő időközben öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy korábban a titkosszolgálatnak dolgozott. Ha rábizonyítanák a vádakat, öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Malina Hedvig a napokban gyereket szült.

Robert Fico kormányfő annak idején kijelentette, hogy a Hedvig-ügy mögött kormánya megdöntésére törekvő erők állnak, ettől három héttel ezelőtt sem tágított, csak árnyaltabban fogalmazott. Pártja csütörtöki sajtótájékoztatóján Slota minden alktuális eseményben kimutatta a Szlovákia elleni magyar ármánykodást, és arra figyelmeztetett, hogy a szlovák politikusok és a szlovák média "semmibe veszik a magyar veszélyt". Slota az ellenzék államfőjelöltjét, Iveta Radicovát is kiosztotta, amiért - egyetlen szlovák politikusként - részt vett a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) jubileumi ünnepségén. Azt ajánlotta Radicovának, hogy "legyen inkább egy patkányhorda köztársasági elnöke, mintsem a szlovák nemzeté".

Slota ezúttal sem hagyta ki, hogy a Magyar Gárdával riogassa a szlovákokat. Közölte, sajnálatos, hogy a szlovák sajtó nem foglalkozott kellő komolysággal a hét végén történtekkel, amikor Révkomáromban kilenc "horogkeresztekkel agyontetovált magyar, akik között egyetlen szlovák nemzetiségű sem volt, a Magyar Gárdába toborozta a Szlovák Köztársaság magyar nemzetiségű polgárait".

KAPCSOLÓDÓ CIKK