"Én vagyok az elnök. Ezt mindenkinek el kell fogadnia, aki párbeszédet akar" - mondta Robert Mugabe újraválasztott zimbabwei elnök. Mugabe vitatott körülmények között őrizte meg hatalmát, újraválasztását az ellenzékkel szembeni erőszakos akciók kísérték.

Választási győzelmének elismeréséhez köti Robert Mugabe zimbabwei elnök a tárgyalások megkezdését az ellenzékkel - írja a BBC. Mugabe pénteken kijelenetette: "Én vagyok az elnök. Ezt mindenkinek el kell fogadnia, aki párbeszédet akar" - jelentette ki.

A zimbabwei elnök 1980 óta van hatalmon, június 27-én, második nekifutásra választották újra. Az ellenzéket vezető, az első fordulóban győztes Morgan Tsvangirai azonban ezen a választási fordulón már nem vett részt.

Tsvangirai és pártja a márciusi első választási fordulót megnyerte, de az elnökválasztáson nem szerzett abszolút többséget, ezért második fordulót tartottak. Az ellenzék szerint Mugabe hívei a választásokat elcsalták. Több mint egy hónapig tartott például, mire a körülbelül 6 millió szavazatot összesítették.

Múlt héten Tsvangirai azért szállt ki a választási küzdelemből, mert a kampány alatt állandóak voltak az ellenzék támogatóit ért erőszakos támadások. A március végi első forduló óta közel száz embert öltek meg és kétszázezren menekültek el Zimbabwéból az erőszak miatt. A helyzet Mugabe győzelmével sem javult, az ellenzékiek állítják, hogy a múlt pénteki második forduló után kilenc támogatójukat ölték meg és több százat bántalmaztak és kényszerítettek az otthonuk elhagyására.

Tsvangirai pártja, az MDC (Mozgalom a Demokratikus Változásért) megvádolta a kormányt, hogy megpróbálja felszámolni az MDC 10 fős parlamenti többségét, ugyanis legalább tíz ellenzéki parlamenti képviselő ül jelenleg is börtönben vagy áll rendőrségi körözés alatt. Az MDC szerint más képviselőket elraboltak, 53-an pedig még a bíróságon küzdenek, hogy megvédjék választási győzelmüket.

Szerdán az Európai Unió új választások kiírására szólította fel Zimbabwét. A francia elnökség kijelentette, hogy csak az első forduló eredményeit hajlandók elfogadni.

Feszültséget okoz Zimbabwéban az is, hogy a rendőrség egyre több kis településen oszlatja fel erőszakkal Mugabe pártja, a Zanu-PF bázisait. A választások végével ugyanis Mugabe támogatói szabadulni akarnak a népszerűtlenné vált politikai központoktól.