Másfél évet élt az osztrák nagykoalíció

Vágólapra másolva!
Negatív rekordot állított fel Alfred Gusenbauer: a II. világháború óta ő Ausztria legrövidebb ideig hivatalban lévő kancellárja. A másfél éve létrejött nagykoalíció már a végét járta, de hétfőn a konzervatívok hivatalosan is bejelentették, kilépnek a kényszerházasságból. Az új választásokat az ÖVP nyerheti, de lehet, hogy rászorul a radikálisok segítségére is.
Vágólapra másolva!

Alig másfél év után felbomlik az osztrák nagykoalíció, miután Wilhelm Molterer alkancellár, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hétfőn bejelentette, megelégelték a folytonos civakodást és előre hozott választásokat akarnak. A bejelentés nem okozott meglepetést a szociáldemokratáknál (SÖP) sem, Alfred Gusenbauer kancellár azt mondta, az ÖVP másfél éve akadályozza a kormány munkáját.

A 48 éves Gusenbauer a kormánnyal együtt bukik, az új választásokon már nem ő lesz az SPÖ listavezetője és kancellárjelöltje, hanem Werner Faymann, jelenlegi infrastruktúráért felelős miniszter. Gusenbauer másfél évnyi kormányzásával Ausztria II. világháború utáni történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője, és alig 550 nappal a megválasztása után hazája egyik legnépszerűtlenebb politikusa.

A parlament várhatóan még ezen a héten kimondja önmaga feloszlatását, ami után a szövetségi elnök kiírhatja - várhatóan szeptemberre - az új választásokat. A kialakult helyzetet az ÖVP győzelemként ünnepli, és nagy erőkkel készül a választásokra. A Presse című lap felmérése szerint a konzervatívok 35 százalékon állnak, az SPÖ pedig 28 százalékot kapna egy most vasárnapi választáson. A Zöldekre 14, a jobboldali populista FPÖ-re 20 százalék szavazna, az utóbbiból 2005-ben kivált BZÖ pedig kiesne a parlamentből.

A legutóbbi, 2006 októberében tartott választásokon az SPÖ 68 mandátumot szerzett 183-ból, az ÖVP 66-ot. Az akkor kialakult erőviszonyok csakis a két nagy párt koalícióját tették lehetővé, kis pártokkal való koalíciók megalakítását nem. Az ÖVP most is kizárta, hogy koalícióra lépne az FPÖ-vel, de elemzők szerint könnyen előfordulhat, hogy rászorul a valaha Jörg Haider által vezetett párt külső támogatására.