Elismerte a kolumbiai elnök, hogy visszaéltek a Vöröskereszt jelzésével, amikor kiszabadították Ingrid Betancourt egykori elnökjelöltet egy túszszabadító akció során. Az államfő a hibáért elnézést kért, a külügyminiszter pedig benyújtotta a lemondását.

A kolumbiai elnök elismerte, hogy visszaéltek a Vöröskereszt jelzésével, amikor kiszabadítottak tizenöt túszt a Forradalmi Fegyveres Erők fogságából - írja a BBC. Alvaro Uribe államfő közölte: a hibáért bocsánatot kér a Vöröskereszttől.

A CNN szerdán számolt be arról, hogy a kolumbiai katonai hírszerzés a Vöröskereszt jelzését használta abban a túszmentési akcióban, amelyben többek között kiszabadították Ingrid Betancourt egykori elnökjelöltet, akit hat évvel ezelőtt ejtettek túszul.

A televíziónak egy bizalmas katonai forrás mutatta meg a felvételeket, melyeken látható, hogy a hírszerzés egyik embere a Vöröskereszt jelzésével ellátott egyenruhát visel. A forrás szerint a kép néhány perccel a mentőakció előtt készült.

Ez azért okozott botrányt, mert a Vöröskereszt emblémájának ilyen jellegű használata háborús bűnnek számít a genfi egyezmény szerint, és veszélybe sodorhatja a humanitárius szervezet dolgozóinak életét. Ráadásul a szervezet nem tudná ellátni funkcióját, ha megtörne a belé vetett bizalom.

A kolumbiai kormányszóvivő csütörtökön bejelentette: szerdán azonnali hatállyal benyújtott lemondását a kolumbiai külügyminiszter, amit az államfő elfogadott. A lemondást okát azonban nem közölték.