Disznókra lövöldözve gyakorlatoznak az amerikai katonák

Vágólapra másolva!
Irakba készülő amerikai katonák gyakorlatozása ellen tiltakoznak az állatvédők. Az egyenruhások ugyanis élő disznókra lőnek, majd ellátják azok sebesüléseit. A hadsereg szerint az állatokat a lövések előtt érzéstelenítik.
Vágólapra másolva!

Amerikai állatvédők tiltakozó kampányt indítottak a hadsereg kiképzési gyakorlata ellen. Ennek során a katonák élő disznókra lőnek rá, hogy aztán az állatokon gyakorolhassák a harctéri sebesülések ellátását.

Az Emberek az Állatokkal Való Etikus Bánásmódért (PETA) elnevezésű amerikai állatvédő szervezet felhívta a figyelmet, hogy pénteken az amerikai hadsereg schofieldi helyőrségén, Hawaii szigetén tartottak ilyen típusú kiképzést Irakba készülő katonáknak. A szervezet arra biztatta az embereket, hogy küldjenek tiltakozó leveleket a helyőrség vezetőinek az állatokkal való kegyetlen bánásmód betiltását követelve.

Derrick Cheng, a 25-ik gyalogsági hadosztály szóvivője közölte: megértik az állatvédők aggodalmait, de a hadsereg elsősorban a katonák lehető legjobb kiképzését tartja szem előtt. A disznók megsebesítésével járó gyakorlatot a mezőgazdasági minisztérium engedélyével és állatorvosi felügyelet mellett alkalmazzák. A módszer célja, hogy a katonák megtanulják, hogyan kell ellátni a harctéren a súlyos sebesüléseket az első néhány órában, amikor még orvosok nincsenek a helyszínen.

A PETA azonban szükségtelen kegyetlenségnek és idejétmúlt gyakorlatnak tartja a kiképzési módszert, amelynek során - értesüléseik szerint - M4-es karabélyokkal és M14-es gépfegyverekkel sebesítik meg az állatokat. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy erre a célra ma már számos fejlett technológiájú szimulációs eszköz létezik, amelyek orvosi szakértők szerint kiváló gyakorlati kiképzést nyújtanak.

Cheng szerint azonban ez a lehető leghatékonyabb módszer, amely a helyőrség rendelkezésére áll. A szimulációs eszközök nem tudják hűen visszaadni az élő szövet hatását - hangoztatta, hozzátéve, hogy a disznók végig érzéstelenítés alatt állnak a gyakorlat idején.

A PETA értesülései szerint az amerikai hadsereg a schofieldi helyőrségen kívül más támaszpontokon is használt már hasonló módszereket disznók és kecskék alkalmazásával.