Sms-ben figyelmeztettek a kínai buszrobbantásokra

Vágólapra másolva!
Sms-üzenetben kaptak figyelmeztetést a délnyugat-kínai Jünnan tartomány közigazgatási központjának, Kunming városának lakói arról, hogy ne vegyék igénybe azokat a buszokat, amelyek közül nem sokkal később két járművön is bomba robbant.
Vágólapra másolva!

A korábbi, három detonációról szóló hírekkel ellentétben hétfő reggel összesen két robbanás történt a kunmingi városi buszokon, amelyek következtében összesen ketten vesztették életüket, 14 utas pedig súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A kunmingi 54-es jelzésű autóbusz vonalán hétfő reggel 7 óra 10 perckor történt az első robbanás, a második pedig 8 óra 5 perckor következett be - mondta Csao Jung, a Jünnan tartományi közbiztonsági hivatal munkatársa.

A South China Morning Post című angol nyelvű hongkongi napilap beszámolója szerint a város lakói a robbantások előtti estén, vasárnap kaptak egy furcsa sms-üzenetet, amelyben az ismeretlen feladó abban reménykedett, hogy az üzenet olvasói másnap nem veszik majd igénybe az 54-es, 64-es és a 84-es városi buszokat.

A rendőrség eddigi vizsgálata szerint szándékos bűncselekmények történtek. Az ismeretlen tettesek ammónium-nitrát alapú robbanószerkezeteket használtak, amelyeket ragasztószalaggal rögzítettek a buszok ülései alá.

Li Vej terrorelhárítási szakértő szerint a jünnani incidensek nem tekinthetők terrormerényleteknek, sokkal inkább arról lehet szó, hogy néhány helyi mezőgazdasági termelő ezzel a szélsőséges eszközzel próbált hangot adni elégedetlenségének.

Kínában időnként előfordulnak buszrobbantások, amelyeket elégedetlen mezőgazdasági termelők vagy elbocsátott munkások követnek el, így tiltakozva a szegénység, a környezetrombolás és a korrupció ellen.