Erős földrengés volt Japánban

Vágólapra másolva!
Erős rengés rázta meg Japán északi részét helyi idő szerint csütörtökre virradóra - jelentették a hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

A rengés központja 120 kilométer mélységben volt Ivate prefektúra területe alatt, de a mozgást Tokióban is érezni lehetett. A japán skálán mérve 6,8-as erejű földmozgás miatt Aomori városban többen könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba. Az elmúlt hónapokban több rengés is volt ugyanezen a vidéken, s az egyik közülük tíz ember halálát okozta június közepén.

A japán hatóságok előrejelzése szerint tengerárral nem kell számolni. A kormány válságbizottságot állított fel.

6,8-as erejű földrengés legutóbb 2004-ben volt Japánban; akkor 65 ember vesztette életét, és több mint 3 ezer sérült meg Niigata térségében.