Börtönt kapott a halottnak hitt brit kajakos neje

Vágólapra másolva!
Több mint hatéves börtönbüntetést kapott csalásért az a brit nő, aki mindenkivel elhitette, hogy férje odaveszett a tengeren. Az így kicsalt biztosítási összegekből akartak új életet kezdeni Panamán. Még saját fiaikat is becsapták, a bíróság elsősorban emiatt hozott szigorú ítéletet és nem a 250 ezer fontnyi (körülbelül 72,5 millió forint) okozott kárért.
Vágólapra másolva!

Hat rendbeli csalás és kilenc rendbeli pénzmosás bűntette miatt hat és fél év börtönre ítélték a brit Anne Darwint. A nő és férje, John Darwin 250 ezer fontot csalt ki egy biztosítócégtől, miután mindenkivel elhitették, hogy a férfi odaveszett egy tengeri kajakozás során. A férfit korábban hat év három hónapra ítélték csalásért. A bíróság szerint az ügy igazi áldozatai a páros gyerekei voltak, akikkel a nő ugyancsak elhitette, hogy apjuk meghalt.

John Darwin tavaly decemberben került elő, öt évvel az után, hogy eltűnt a tengerben a brit partoknál. A páros azért követett el biztosítási csalást, mert anyagi csőd szélén álltak. A börtöntisztként, korábban pedig iskolai tanárként dolgozó férfi 2002 márciusában kajakozott ki a nyílt vízre Seaton Carew-i házuk közelében, majd magára hagyta hajóját, és elrejtőzött. Felesége ezután titokban elvitte egy közeli vasútállomásra, majd értesítette a hatóságokat eltűnéséről. Nagyszabású mentőakció kezdődött, de a férfit nem találták a helikopteres és hajós mentőegységek.

Pár hetet otthonától távol töltött, majd hazatért, ahol négy éven keresztül rejtőzködött. Ha látogatójuk érkezett, egy titkos átjárón keresztül bújt el egy félreeső szobában. Nagy szakállat növesztett, majd egy elhunyt gyerek nevében kért útlevelet és könyvtárjegyet. Miután hivatalosan is halottnak nyilvánították, felesége igényelte 25 ezer fontos életbiztosítását, 25 ezer fontos tanári nyugdíját, 58 ezres büntetés-végrehajtási nyugdíját, további 4000 fontos nyugdíját, illetve 137 ezer fontos jelzálog-biztosítását.

A páros Panamában akart új életet kezdeni, ám a terv dugába dőlt, miután a férfi tavaly decemberben egyszerűen besétált egy londoni rendőrőrsre. A rendőrök szerint a páros feltehetően összeveszett valamin.

Fiai először nagyon megörültek feltűnésének, az éppen Panamában tartózkodó feleség pedig meglepetést színlelt. A csalásra azonban hamar fény derült, miután a sajtóban megjelent róluk egy közös fotó, ami Panamában készült 2006-ban.