Két elítélt kapott méreginjekciót az USA-ban

Vágólapra másolva!
Két halálos ítéletet hajtottak végre méreginjekcióval szerdán az Egyesült Államokban. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság három hónappal ezelőtt mondta ki, hogy összeegyeztethető az alkotmánnyal a kivégzésnek ez a módja.
Vágólapra másolva!

Két halálos ítéletet hajtottak végre méreginjekcióval helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államokban, három hónappal azután, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság az ország alkotmányával összeegyeztethetőnek mondta ki a kivégzésnek ezt a módját.

Az egyik elítéltet Mississippi szövetségi államban végezték ki. A 34 éves Dale Leo Bishopot nyolc évvel ezelőtt ítélték halálra egy nő meggyilkolásában való bűnrészesség miatt. Az ítélet ellen egyszer fellebbezett az állam kormányzójánál és háromszor a Legfelsőbb Bíróságnál, de nem járt eredménnyel.

A másik elítéltet, a 40 éves Derrick Sonnieren Texasban végezték ki. Őt még 1993-ban ítélték el, mert meggyilkolta szomszédasszonyát és annak egyéves kisfiát.