Hét boszniai szerbet ítéltek el Srebrenica miatt

Vágólapra másolva!
Szarajevóban hosszú szabadságvesztésre ítéltek hét boszniai szerbet az 1995 júliusában srebrenicai muzulmánok lemészárlásában való bűnrészességükért . Ez volt az első, a boszniai  bíróság által tárgyalt népirtással kapcsolatos ügy. Az első fokon lefolytatott per két évig tartott.
Vágólapra másolva!

A testület három vádlottat 42 évi, másik hármat 40 évi, míg egyet 38 évi börtönbüntetésre ítélt. Közülük hatot "népirtás és a kivégzésekben való közvetlen részvétel" miatt ítéltek el. A hetedik vádlottat, az osztag parancsnokát, Milos Stupart pedig azért, mert nem akadályozta meg a kivégzéseket, és nem büntette meg a gyilkosokat. Négy vádlottat felmentettek.

A vádlottak közül tízen a boszniai háború idején (1992-95) a boszniai szerb rendőrség egyik különlegesen kiképzett alakulatának tagjaiként teljesítettek szolgálatot, egyikük pedig egy leszerelt katona volt. Valamennyiüket 2005-ben tartóztatták le, és Stupar, valamint három vádlott-társa ekkor még mindig a boszniai szerb rendőrség állományához tartozott.

Hilmo Vucinic bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta: mind a heten teljesen tudatában voltak annak, hogy muzulmánok százait gyilkolják le, s hogy a cél: a srebrenicai muzulmánok kiirtása.

Az elítéltek 1995. július 13-án 25 ezer nő, gyermek és idős ember Srebrenicából való elűzésében vettek részt, majd autóbuszokon több mint ezer muzulmán férfit Kravice falu mezőgazdasági szövetkezetének raktárépületébe szállítottak, s részben ott is végezték ki őket.

A szerbek 1995 júliusában Kelet-Boszniában 8 ezer muzulmánt öltek meg.