Holbrooke ismét tagadta az alkut Karadzictyal

Vágólapra másolva!
Richard Holbrooke amerikai diplomata ismét tagadta egy csütörtök esti interjúban, hogy annak idején büntetlenséget ígért volna Radovan Karadzic boszniai szerb vezetőnek, cserében a politikai életből való távozásáért.
Vágólapra másolva!

Holbrooke a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről, miután Karadzic a nap folyamán hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) tartott első meghallgatásán egyebek közt azt állította, hogy a boszniai háború lezárásával megbízott amerikai főtárgyalóval olyan egyezséget kötött, amely számára mentességet szavatolt a felelősségre vonás alól. Holbrooke szerint Karadzic először akkor kürtölte szét ezt a félrevezető üzenetet, amikor távozott posztjairól és elrejtőzött.

Karadzic a hágai törvényszéken első meghallgatásán emlegette a Holbrooke-kal az egyezmény aláírásakor kötött állítólagos megállapodását. Ennek értelmében Karadzicnak el kell tűnnie "a közéletből, sőt még az irodalmi életből is", "cserébe az Egyesült Államok teljesíti kötelességét". A Karadzic család által többször emlegetett, a volt politikusnak gyakorlatilag a hágai felelősségre vonás alól mentességet szavatoló állítólagos egyezséget Holbrooke már többször cáfolta.

A balkáni békealkusz 2004-ben a Devni Avaz című boszniai lapnak úgy nyilatkozott, Karadzic valóban amerikai nyomásra távozott a boszniai Szerb Demokrata Párt (SDS) és a boszniai Szerb Köztársaság (RS) éléről, de a hágai vádirat visszavonásáról nem volt szó. A feltételezett háborús bűnös felesége, Ljiljana Zelen-Karadzic és a vádlott fivére, Luka ezzel szemben azt állítja, az alkunak része volt a hágai vádak alóli mentesség is, az amerikaiak azonban, ahogy Karadzicék fogalmaztak, "nem tartották be a szavukat".

A Republika című montenegrói újság tavaly márciusban internetes honlapján közölte annak az 1996-ban született megállapodásnak a fakszimiléjét, amelynek alján Radovan Karadzic és Richard Holbrooke aláírása áll. A Kötelezvény nevet viselő okmány szerint Karadzic eltűnik a politikai életből, láthatatlanná válik, s cserébe az amerikai kormányzattól 600 ezer dollárt, biztos lakóhelyet (ennek hollétéről később szóban tájékoztatják), valamint hatfős őrizetet kap, továbbá ígéretet arra, hogy értesítik minden, a biztonságát érintő eseményről.

Holbrooke akkor is hevesen cáfolta az egyezség hírét.