Tizenegy hegymászó halt meg a K-2 csúcson

Vágólapra másolva!
Lavina zúdult hegymászókra még pénteken a világ második legmagasabb hegycsúcsán, a K-2-n. Tizenegy alpinistának nyoma veszett - gyakorlatilag kizárt, hogy életben legyenek még. A mentőakció egyik résztvevője szerint a tragédiát el lehetett volna kerülni, ha felkészültebbek és tapasztaltabbak a hegymászók.
Vágólapra másolva!

Helikopterrel sikerült hétfőn kimenteni két, már-már megfagyott holland hegymászót a világ második legnagyobb hegyéről, a kínai-pakisztáni határon lévő K-2-es csúcsról, de a pakisztáni segélycsapatok már szinte biztosra veszik, hogy legalább tizenegy ember meghalt a csúcs megmászása közben. Ez az elmúlt 15 év egyik legsúlyosabb hegymászó-tragédiája a Himalájában.

A balesetet egy lavina okozta még pénteken, de az egyik megmentett holland alpinista szerint az is szerepet játszott, hogy nem készültek fel megfelelően a 8611 méter magas csúcs megostromlására. "Az utolsó bázisállomás eléréséig minden jól ment, a csúcs elérésének megkísérlésekor viszont minden rosszul" - mondta Wilco Van Rooijen abban a katonai kórházban, ahova hétfőn fagyási sérüléseinek ellátására beszállították. Júliusban a rossz idő miatt nem lehetett megkezdeni a hegy meghódítását, s amikor végre csillapodott a szél, több expedíció is úgy döntött, hogy most elindulnak. Tisztviselők szerint összesen körülbelül kéttucat alpinista próbálkozott a K-2 meghódításával.

Az eltűnt - s minden valószínűség szerint meghalt - hegymászók közül hárman dél-koreaiak, ketten-ketten pedig pakisztániak, illetve nepáliak. Emellett egy szerb, egy ír, egy norvég és egy francia hegymászónak veszett nyoma.

A pakisztáni mentőalakulatok időközben 7000 méter magasban rábukkantak egy olasz hegymászóra, de helikopterük nem tudott leszállni, hogy felvegye a férfit: ő most megpróbál lejjebb jutni, hogy megkönnyítse a mentők dolgát, de mozgását nagyban nehezíti, hogy komoly fagyási sérülései vannak. Három másik alpinistának a baleset után sikerült lejutni a bázisállomásra, de ők is súlyos fagyási sérüléseket szereztek: legalább egyikőjüknek valószínűleg amputálni kell egyik lábát, illetve egyik kezét.

Egy svéd hegymászó, a mentőakcióban részt vevő Fredrik Straeng szerint a tragédiát el lehetett volna kerülni, de "ezek a hegyek vonzzák a túl tapasztalatlan és naiv embereket".

A K-2-es csúcs ugyan majdnem 250 méterrel alacsonyabb, mint a világ legmagasabb hegye, a Mount Everest, de a szakemberek szerint nagyobb erőpróbára készteti a hegymászókat, mint magasabb társa. Elsőként 1954-ben mászták meg, s 2007-ig összesen 284 esetben sikerült feljutni a csúcsára - de eközben 66 alpinista életével fizetett a próbálkozásért. 1986-ban összesen 13 ember veszítette itt életét különböző expedíciókban, 1995-ben pedig 7 hegymászó halt meg egyszerre, egy lavina miatt.