Olajfúráshoz tisztogat Észak-Darfúrban Khartúm

Vágólapra másolva!
Jelentős hadműveletet indított a szudáni hadsereg Darfúr északi részén. A katonai akció célja - helyi lázadók és elemzők szerint is -, hogy biztosítsák a feltételeket a térség olajkincsének kitermeléséhez. Kínai társaságok már sorban állnak a gazdag olajkinccsel kecsegtető terület megfúrásához.
Vágólapra másolva!

Átfogó szudáni hadművelet indult Darfúr északi részén - írja a brit Times lázadó parancsnokora hivatkozva, akiket már meg is támadtak a kormányerők. "A szudáni kormány 300 járművel támadta meg állásainkat. Három napja vannak itt, hogy védelmezzék a kínai olajmunkásokat" - idézte a lap Szulejman Maradzsant, a Szudáni Felszabadítása Hadsereg egyik parancsnokát.

Kína erőteljesen érdeklődik a szudáni olajkincs kitermelése iránt. Szudán - napi félmillió hordóval - már most Afrika legnagyobb olajtermelője, a kitermelt mennyiség kétharmadát Kína vásárolja fel. Darfúr déli részében már számos olajkutat építettek kínai társaságok. Az északi rész kitermelési jogait egy szaúdi vezetésű konzorcium birtokolja. A térség líbiai határhoz közel eső részét tekintik a leggazdagabb lelőhelynek.

A múlt héten egy jemeni cég már bejelentette, hogy kínai kitermelőkkel tárgyal a terület szeizmikus vizsgálatáról. Ehhez azonban a kormánynak teljesen ellenőrzése alá kell vonni a térséget. Fouad Hikmat, az International Crisis Group Szudán-elemzője szerint a jelenlegi offenzíváról lerí, hogy olajat keresnek. "A kormány úgy hiszi, hogy azokon a területeken, amelyeket katonai ellenőrzés alatt tart, lehet fejleszteni, mégha a környéken hábrú is folyik."

A kormányerők golyószóróval felszerelt terepjárós egységei Wadi Atronban támadták a lázadókat, sázmos embert megölve. A szudáni kormány nem kommentálta a támadásokról szóló híreket.

A térségben történtek az öt éve húzódó darfúri konfliktus legsúlyosabb összecsapásai a lázadók és a kormány által támogatott dzsandzsvíd milíciák között. A darfúri erőszakban összesen eddig több mint 200 ezer ember vesztette életét.