McCain átvette a vezetést

Vágólapra másolva!
Ötpontos előnyre tett szert John McCain, az amerikai republikánus párti elnökjelölt Barack Obamával, a Demokrata Párt valószínű jelöltjével szemben, amit elemzők váratlan fordulatként értékelnek.
Vágólapra másolva!

A közvélemény szemében McCain olyan politikusnak tűnik fel, aki Obamánál jobban kézben tartaná a gazdaságot - derült ki a Zogby intézet szerdán közzétett felméréséből. Azok között, akik minden bizonnyal szavaznak majd a novemberi elnökválasztáson, McCain 46-41 arányban vezeti a népszerűségi versenyt. A Zogby felmérései során McCain első ízben vette át a vezetést, Obama júliusban még biztosnak tűnő 7 pontos előnnyel rendelkezett.

Elemzők megjegyzik: McCain az utóbbi hónapban rendszeresen támadta vetélytársát, megkérdőjelezte tapasztalatát, bírálta a tengeri olajfúrásokkal szembeni álláspontját és gúnyolódott ázsiai látogatása kapcsán. Obama népszerűségének csökkenésében az is szerepet játszhatott, hogy a fekete bőrű politikus egyhetes vakáción volt Hawaiin, miközben a grúz-orosz viszályról tett markáns kijelentéseivel McCain kerülhetett a sajtó figyelmének központjába.

Mint John Zogby, a közvélemény-kutató intézet vezetője megállapította, "az Obama hitelességének aláásását célzó kampány egyelőre kétségtelenül kedvez McCainnek".

Az arizonai republikánus szenátor nemcsak a külpolitikai tapasztalatokban mutatkozik erősebbnek, hanem a gazdaság irányításának képességében is: ez utóbbi terén 49-40 arányban vezet Obama előtt. A hónapok óta válságjeleket mutató gazdaság jövője a legfontosabb kérdés, amely aggasztja a választókat, s amely szerepet játszik majd novemberi döntésükben. Az amerikaiak többsége a nagyjából 4 dolláros gallononkénti benzinár mellett támogatja McCain álláspontját a tengeri olajfúrások kiterjesztésére vonatkozóan, ezt Obama eddig ellenezte.

A Zogby adatai szerint Obama támogatottsága a demokrata szavazók körében 9 ponttal 74 százalékra esett, miközben McCain mögött áll a republikánusok 81 százaléka.

A két várható elnökjelölt megítélésének alakulásában kulcsszerepet fog játszani, hogy kit választanak alelnökjelöltjüknek. Obama várhatóan napokon belül, még a hétfőn kezdődő demokrata jelöltállító konvenció előtt bejelentést tesz erről, McCain pedig feltehetően jövő hét végén közli, melyik politikussal vág neki a november 4-i megméretésnek.