Iszlamista harcosokkal végeztek Pakisztánban

2008.08.23. 10:29

Szélsőséges muszlim harcosok támadtak pakisztáni katonákra az ország határvidékén. Az összecsapásban 35 szélsőséges és 4 katona vesztette életét. Musarraf elnök lemondása után bizonytalan, hogy az iszlámábádi koalíciós kormány fel tudja-e venni a harcot az egyre erősödő vallási fanatikusokkal.

Harmincöt iszlamista szélsőséges halt meg szombaton pakisztáni katonákkal vívott tűzharcban az ország északnyugati részén elterülő Szvat-völgyben, ahol négy katona is elesett - közölte a pakisztáni hadsereg sajtóhivatalának egy illetékese. Az iszlamista fegyveresek röviddel azután ütöttek rajta a hadsereg egyik járőrosztagán, hogy egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott autóval nekihajtott egy rendőrőrs épületének az Északnyugati határvidék tartományban elterülő Szvat-völgy egy másik szektorában, megölve nyolc rendőrt.

A nyugati támogatást élvező afganisztáni kormány megdöntésére törő, fanatikus szunnita muzulmán tálibok, Afganisztán korábbi urai jelentkeztek a merénylet szervezőjeként. Egy szóvivőjük fogadkozott, hogy számos hasonló akciót hajtanak végre a közeljövőben, ha a pakisztáni kormány nem állítja le a térségben az ellenük indított katonai műveleteket. A tálib fegyveresek gyakran vonulnak vissza afganisztáni rajtaütéseik után az afgán határ mellett húzódó, nehezen megközelíthető pakisztáni hegyvidéki térségbe.

A pakisztáni hatóságok az amerikai vezetéssel vívott terrorellenes háború frontvonalában harcolnak. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő szélsőségesek nagymértékben élénkítették az utóbbi évben a pakisztáni biztonsági erők elleni támadásaikat. A fokozódó erőszak és a perlekedő koalíciós kormány bizonytalan jövője megrendítette a befektetők bizalmát, és felfordulást okozott az ország pénzügyi piacain.

Pervez Musarraf elnök, az Egyesült Államok szövetségese hétfőn lemondott államfői tisztéről, és ennek nyomán sokakban kételyek ébredtek a dél-ázsiai atomhatalom további terrorellenes elkötelezettségét illetően. Az iszlámábádi koalíciós kormány mindenesetre váltig fogadkozik, hogy nem lankadó erővel és következetességgel fog harcolni az országban tartózkodó szélsőségesek ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK