Michelle Obama beszédét megkönnyezték a demokraták

2008.08.26. 5:48

Barack Obama hazaszeretetről és családról szónokló felesége és a váratlanul felbukkanó súlyos beteg Edward Kennedy volt a két fő attrakciója a hétfőn kezdődött demokrata konvenció első napjának. Ezen a gyűlésen fogják hivatalosan is elnökjelöltté választani Barack Obamát. Michelle Obama beszédét többen megkönnyezték, és a demokraták egyelőre a komoly témákat érintetlenül hagyták, a republikánusokkal folytatott kiélezett verseny miatt azonban várható, hogy keményebbé válik a hangnem a következő napokban.

Egy új Michelle Obamát ismerhettek meg az amerikaiak hétfőn este, a demokrata párt konvenciójának első napján. Eddig leginkább vagányságáról, szókimondásáról, férjét sem kímélő poénjairól volt híres, és nem úgy tűnt, mint aki a háttérben csendben mosolygó politikusfeleségek közé tartozik. Most azonban a denveri pártgyűlésen egy komoly, a férjét csodáló asszony beszédét hallhatták a résztvevők és tévénézők.

A Barack Obamát várhatóan hivatalosan is elnökjelöltté választó konvenció első napjának Michelle Obama mondta a záró - tehát a legfontosabb - beszédét, amelyet az Egyesült Államokban élőben közvetítettek nemcsak a hírcsatornák, hanem a három nagy televízió - ABC, CBS és NBC - is, így minden bizonnyal sokmillióan követték figyelemmel.

A demokrata elnökjelölt felesége sokat beszélt családjáról, és hangsúlyozta, hogy apja kétkezi munkás, anyja pedig háztartásbeli volt. Sőt, hozzátette, hogy Barack Obamát is a szintén kékgalléros - tehát a kevésbé képzett munkásosztályhoz tartozó - nagyszülei nevelték. Nem véletlen, hogy ezt hangoztatta, Obamát ugyanis a rivális republikánusok igyekeznek elitista liberálisként, Britney Spearshez és Paris Hiltonhoz hasonló hírességként beállítani, aki ugyan kiváló szónok, de az átlagemberek problémáiról fogalma sincs.

Bár Michelle Obama tett utalást a gazdasági gondokra, az iraki háborúra, az egészségügyre, ez a beszéd nem a politikáról, hanem családja személyes történetéről szólt. Beszélt arról, mennyire szereti a hazáját, aminek azért van különös jelentősége, mert egy év eleji elszólása - amely szerint most először büszke igazán hazájára - miatt sokan megkérdőjelezték hazaszeretetét. Férjét is magasztalta, felemlegetve, hogy a jól fizető üzleti szféra helyett közösségi munkát vállalt, hogy segítsen a leszakadó rétegeknek.

Mesélt arról is, milyen fontosak férjének a családi értékek és a közönség között akadt, aki el is sírta magát, amint felidézte, hogy Barack Obama mennyire aggódva nézett rá és kislányukra a visszapillantótükörből, amikor vitte haza őket kocsival a kórházból, szülés után. A családi idill folytatódott a beszéd után is, néhány percre ugyanis bejelentkezett videón Barack Obama, aki épp Kansas Cityben kampányol (csak csütörtökön mond beszédet a konvención). "Helló, édesem!" - köszöntötte feleségét, aki mellett ekkor már ott állt két kislányuk is. Egyikük apja kérdésére meg is jegyezte, nagyon jó beszédet mondott az anyukája.

Ez volt a fő műsorszáma a demokrata konvenció első napjának, akadt azonban egy meglepetés is. Csak hétfőn derült ki, hogy megjelenik Edward Kennedy szenátor, az 1963-ben meggyilkolt John F. Kennedy elnök egyetlen élő testvére. A szenátor jelenléte azért volt kétséges, mert néhány hónapja agydaganattal diagnosztizálták, és már meg is műtötték azóta. A konvención hatalmas tapsot kapó Kennedy az előválasztás során Barack Obamát támogatta, amit a legtöbb elemző úgy értékelt, mint amely óriási ösztönzést jelent az illinois-i szenátor számára. Ezt ugyanakkor megkérdőjelezte az a tény, hogy a Kennedy által képviselt államban, Massachussettsben Barack Obama jócskán alulmaradt riválisával, Hillary Clintonnal szemben a február 5-i előválasztáson.

A CNN több elemzője is úgy értékelte a csütörtökig tartó konvenció első napját, hogy ez csak egy kellemes parti, amelyen a komoly kérdésekről - a nyolc éve tartó Bush-kormányzásról, a magas üzemanyagárakról, a gazdasági bajokról - alig esett szó.

A pártnak valóban szüksége van arra, hogy tagjai összemelegedjenek, az előválasztások során ugyanis olyannyira megosztottá váltak a demokraták Obama és Clinton között, hogy az már a republikánusok legyőzését veszélyezteti. Épp emiatt várható azonban az is, hogy a következő napokban keményebbé válik a hangnem: egy friss CNN-felmérés szerint Obama elvesztette előnyét McCainnel szemben, és támogatottságuk egyaránt 47 százalékon áll. Így a demokraták mindent meg fognak tenni azért, hogy kihasználják a konvenció miatt rájuk irányuló hatalmas figyelmet, és visszavegyék a kezdeményezést a kampányban.

Minneapolis, Minnesota - Egyesült Államok

(Munkatársunk a World Press Institute ösztöndíjasaként tartózkodik az Egyesült Államokban.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK