Hillary Clinton értékes ajándékot adott Obamának

2008.08.27. 6:10

Feltétlen támogatásáról biztosította Hillary Clinton korábbi riválisát, Barack Obamát a demokrata párt elnökjelölő konvencióján. Az egykori first lady nagy szívességet tett azzal, hogy közvetlenül és egyértelműen üzent saját híveinek, akik közül sokan nem hajlandók Obamára szavazni. Clinton keményen támadta a republikánusok várható elnökjelöltjét, John McCaint. Az [origo] amerikai tudósítójának összefoglalója.

Hillary Clinton nem futott felesleges köröket, azonnal rátért a lényegre. "Büszke támogatója vagyok Obamának" - jelentette ki a denveri demokrata konvenció második napján elmondott beszédének első percében. Ezzel nem hagyott kétséget afelől, hogy egyesíteni akarja a Barack Obamával folytatott szoros és kemény, januártól júniusig tartó előválasztási küzdelem alatt megosztott pártot. Hillary Clinton nagyon nehezen adta fel a versenyt, még akkor sem volt hajlandó kiszállni, amikor már matematikai esélye sem volt a nyerésre, ezért most nagy várakozás előzte meg szereplését.

"Mindegy, hogy rám vagy Obamára szavaztatok", vissza kell szerezni az országot - fogalmazott az egykori first lady, akinek beszédét nemcsak a hírcsatornák, hanem a nagy amerikai televíziók is élőben közvetítették. Egységre szólította fel a demokratákat, de még ennél nagyobb szívességet is tett Obamának. Egyértelmű üzenetet fogalmazott meg híveinek: "Azt akarom, hogy tegyétek fel magatoknak a kérdést, csak miattam vettetek-e részt a kampányban", vagy pedig azok miatt, akikért a kampánya során küzdött. Clinton itt felidézte, hogy olyan emberekért dolgozott, mint például az a két gyereket nevelő rákos beteg anya, akinek nem volt egészségbiztosítása.

A híveknek szóló üzenetnek azért van jelentősége, mert több felmérés is azt mutatja, hogy a Clinton-tábor jelentős része - 20-30 százaléka - inkább szavazna a republikánus jelöltre, John McCainre, mint Obamára. A közvélemény-kutatások azt is jelzik, hogy kiegyenlítődtek az erőviszonyok Obama és McCain között, így a demokraták nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen sok potenciális szavazót elveszítsenek.

A McCain-stáb azonban igyekszik kihasználni a rivális párt megosztottságát, és ezekben a napokban is olyan reklámokat futtatnak, amelyekben felidézik, ahogy Hillary Clinton bírálta Barack Obamát az előválasztás során. Az egykori first lady keddi beszédében csupa jót mondott Obamáról (és feleségéről is), McCaint azonban nem kímélte. Ugyan kollégájának és barátjának nevezte, de keményen kritizálta, mondván, hogy "nincs szükségünk még négy olyan évre, mint amilyen az utóbbi nyolc volt".

Ez a demokraták fő üzenete: ha John McCain lesz az elnök, akkor az szerintük Bush politikájának egyenes folytatása lenne. "Jó, hogy Bush és McCain jövő héten az ikervárosban lesznek, mert úgysem lehet őket megkülönböztetni" - viccelődött Hillary Clinton, utalva arra, hogy hétfőn Minneapolis/St. Paulban kezdődik a republikánus konvenció (az [origo] tudósítója is az ikervárosban tartózkodik, így erről a gyűlésről helyszíni beszámolót adunk majd).

A demokrata konvenció első napján több elemző is hiányolta a fajsúlyos témákat és a republikánusok elleni támadásokat, kedden azonban már nem lehetett hiányérzetük. Az elnökjelöltségért idén is sikertelenül pályázó ohiói képviselő, Dennis Kucinich például úgy fogalmazott, hogy ha rendeznének olimpiát a félrevezetésben és rossz irányításban, akkor a Bush-kormányzat aranyérmes lenne.

Szerdán fog beszédet mondani Joe Biden alelnökjelölt, nagyobb várakozás övezi azonban Bill Clinton egykori elnök szereplését. Felesége kampánya során keményen bírálta Obamát, ezért kérdés, hogy mit fog mondani most. Nem túl kedvező jel az elnökjelölt számára, hogy a CNN meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Bill Clinton nem lesz ott csütörtökön abban a futballstadionban, ahol Obama beszédet mond az után, hogy várhatóan hivatalosan is elnökjelöltté választják a konvención résztvevő küldöttek.

Minneapolis, Minnesota - Egyesült Államok

(Munkatársunk a World Press Institute ösztöndíjasaként tartózkodik az Egyesült Államokban.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK