Öt napot töltött étlen-szomjan egy szakadékba zuhant nő

Vágólapra másolva!
Öt napig várta megmentőit szakadékba zuhant autójában egy 21 éves nő az Egyesült Államokban.  A nő túlélte az étlen-szomjan töltött öt teljes napot.
Vágólapra másolva!

Észak-Karolinában egy kétgyerekes anya egy 30 méter mély szakadékba zuhant az autójával, de túlélte a balesetet. Valamennyire fékezte becsapódását a dús növényzet, de éppen a fák és kúszónövények miatt nem fedezte fel őt öt napon át a megmentésére indult csapat. A 21 éves nő étlen-szomjan töltötte az öt napot. Miután rátaláltak, súlyos állapotban vitték kórházba, de állapota már javul.

Eltört az egyik lába, az egyik karja, betört a koponyája és egyéb sérülései is vannak. Azt mondta, a túléléshez az adott neki erőt, hogy két gyermekére gondolt.