Obama leszállt a földre a demokrata gyűlés végén

Vágólapra másolva!
Csütörtök este elmondta politikai pályafutása eddigi talán legfontosabb beszédét Barack Obama, a demokraták jelöltje az amerikai elnökválasztáson. A korábban költői magasságokban járó Obama a párt elnökjelölő gyűlésének zárásaként listaszerűen sorolta fel programját, odaszúrt McCainnek, és úgy tett, mintha észre sem venné, hogy bekerült a történelemkönyvekbe. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója.
Vágólapra másolva!

Dugig megtelt a 75 ezer ember befogadására alkalmas denveri futballstadion, ahol Barack Obama elmondta a demokrata párt konvencióját záró beszédét, amelyben hivatalosan is elfogadta az elnökjelöltséget. A helyszín szokatlan választás volt, és talán egy kicsit meg is bánták az Obama-stáb tagjai, ezzel ugyanis újabb muníciót adtak a rivális republikánusoknak. Ők az utóbbi hetekben azzal támadták Obamát, hogy valójában csak egy Britney Spearshez hasonló híresség, aki hatalmas tömegeket mozgat meg, de az átlagemberek problémáit nem érti, és ebbe belepasszolt a konvenció nagyszabású zárása is. A stadiont a republikánusok el is nevezték "Obama templomának".

Barack Obama viszont azzal magyarázta a helyszínválasztást, hogy ezzel is az a célja: minél több ember lehessen részese annak a politikai változásnak, amit hirdet. Színpadra lépése előtt egyszerű átlagamerikaiaként bemutatkozó emberek vonultak fel az emelvényre, és beszéltek arról, miért támogatják a demokrata jelöltet, és Obama több mint negyvenperces, sok témát érintő beszédét is ennek megfelelően komponálták meg. A demokrata politikust sok bírálat érte - nemcsak republikánusok, hanem demokraták részéről is -, hogy nagyívű beszédeiben elsikkadnak a részletek, most azonban szinte tételszerűen sorolta fel, hogy megválasztása esetén mit fog tenni.

Adócsökkentés kétszer

Nagyrészt a gazdaságról beszélt, amely a felmérések szerint leginkább foglalkoztatja a munkanélküliség növekedése, az üzemanyag drágulása és a hitelválság miatt aggódó választókat. Obama adócsökkentést ígért a dolgozó családok 95 százalékának és a cégeknek, amelyek az Egyesült Államokban teremtenek munkahelyeket. Az "adócsökkentés" szót kétszer is elismételte, nem véletlenül, a republikánusok üzenete ugyanis az, hogy ha demokrata elnök lesz, akkor az adóemeléssel jár majd. Obama programjának felsorolásában szerepelt, hogy tíz év múlva megszünteti a közel-keleti olajtól való függőséget, befektet az oktatásba, és kiterjeszti az egészségbiztosítást.

Ez a fajta leltár szokatlan Obamától, aki eddig inkább lelkesítő, de főleg általánosságokról szóló beszédeiről volt ismert. Az szintén rendhagyó volt, hogy hosszasan bírálta republikánus riválisát, John McCaint, ez a fajta keménykedés ugyanis rendszerint az alelnökjelöltekre hárul az elnökválasztási kampányokban. Obama kritikájának lényege az a már ismerős üzenet volt, hogy McCain megválasztásával folytatódna a rendkívül népszerűtlen Bush elnök politikája. "Nem azért van ez, mert McCaint nem érdekli, hogy mi zajlik, hanem azért, mert nem érti" - fogalmazott a demokrata elnökjelölt.

A republikánusok azt állítják, hogy Obama nem rendelkezik elég tapasztalattal ahhoz, hogy elnök - és egyben a hadsereg főparancsnoka - legyen. A demokrata jelölt reagált erre a kritikára is, és igyekezett bizonyítani, hogy McCain két és fél évtizedes szenátori múltja nem feltétlenül jelent behozhatatlan előnyt. Felidézte, hogy ő már kezdettől fogva ellenezte az iraki háborút, amelyet McCain viszont támogatott. Obama szerint Irak helyett Afganisztánra kellene koncentrálni, mert az jelenti az igazi frontvonalat az Egyesült Államokat fenyegető militánsokkal szemben. (McCain is támogatja az afganisztáni csapaterősítést, de szerinte Irakból csak akkor szabad kivonulni, ha a körülmények lehetővé teszik, különben káoszba zuhanhat az ország.)

Keresi a közös nevezőt

A beszéd vége már ismerősebb lehetett a korábbi Obama-gyűlések közönségének. A demokrata elnökjelölt beszélt az általa sokszor hangoztatott új politika megteremtéséről, amelyben a pártok a marakodás helyett összefognak a közös célokért. "Talán nem értünk egyet az abortusz kérdésében, de biztos, hogy egyetértünk a nemkívánt terhességek csökkentésében" - hozott példát arra, hogy szerinte van lehetőség a közös nevező megtalálására még a legvitatottabb ügyekben is.

Forrás: Getty Images

Obama beszédével véget ért a demokrata párt konvenciója, amely minden bizonnyal bekerül a történelemkönyvekbe. Ez ugyanis az első alkalom, hogy az Egyesült Államok egyik meghatározó pártja színesbőrű politikust jelöl az elnöki posztra. Erre a történelmi jelentőségű lépésre ráerősített az is, hogy a záróbeszéd napján volt a 45. évfordulója annak, hogy Martin Luther King fekete polgárjogi harcos elmondta híres, "Van egy álmom" kezdetű beszédét. Obama ugyan utalt erre szónoklatában, de csak finoman.

Kötéltáncot járt

Az [origo] tudósítója a konvenció zárását a Minnesota Egyetem egyik épületében nézte, ahol jelen volt egy a faji csoportok és a média kapcsolatát vizsgáló professzor, Catherine Squires, aki nem lepődött meg ezen az óvatosságon. "Obama kötéltáncot járt. Ha mélyebben belement volna, akkor azzal feltárja az egész faji kérdést" - mondta a demokrata elnökjelölt kampányát szoros figyelemmel követő Squires, aki emlékeztett arra, hogy Obama mindig is ügyelt arra, hogy ne skatulyázhassák be afroamerikai jelöltként.

A demokratáknak a konvenció hétfői kezdetekor nem volt túl sok okuk az örömre. A felmérések azt mutatták, hogy Barack Obama előnye elolvadt John McCainnel szemben, és a republikánusok ráerősítettek a demokrata jelölt alkalmasságát megkérdőjelező negatív kampányra. Emellett a párton belül még mindig érezhető volt a megosztottság, amely az Obama és Hillary Clinton között elmérgesedett előválasztási küzdelem eredménye volt. A konvención igyekeztek mindkét problémát orvosolni, és a korábbi tapasztalatok alapján várható, hogy most megugrik majd Obama támogatottsága. A kampány azonban nem áll meg egy pillanatra sem, a következő egy hét pedig John McCainről fog szólni, aki pénteken várhatóan bejelenti, hogy ki lesz az alelnökjelöltje, és jövő héten kezdődik a republikánusok konvenciója.

Minneapolis, Minnesota - Egyesült Államok