Erős földrengés volt Kínában

Vágólapra másolva!
A Richter skála szerint 6,1-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Kína Szecsuan és Jünnan tartományainak határát, első adatok szerint legalább tizenöt ember halt meg. A sebesültek számát száz körülire becsülik, az anyagi károk is jelentősek.
Vágólapra másolva!

A délnyugat-kínai Szecsuanban a május 12-i, nyolcas erősségű földrengéskor mintegy 70 ezer ember halt meg. A múlt héten két nap leforgása alatt két - a szombatinál valamivel kisebb erősségű - földrengés történt Kínában ugyanebben a térségben, a halottak száma meghaladta a hármat, és több mint százan megsebesültek.

A jünnani fővárosban, Kunmingban a szombati, a hegyvidéki körzetben bekövetkezett földmozgások pánikot keltettek, a lakosok ezrével menekültek az utcákra a zuhogó eső ellenére. A kommunikációs vonalak egy időre megbénultak, de az összeköttetéseket rövid időn belül sikerült helyreállítani.

A rengés epicentruma Pandzsihua város közelében volt. A lakóépületekben jelentős károk keletkeztek, de a hatóságok konkrét adatokat még nem közöltek.