Delaware

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Székhely: Dover
Lakosság: 853 ezer fő
Kormányzó: Jack Markell (demokrata)
Az elnökválasztás eredménye: 62% demokrata párt, 37% republikánus párt
Elektorok száma: 3

Innen jött: Cedella Booker, Bob Marley anyja, Henry Heimlich - az ő találmánya a róla elnevezett műfogás, melyet elsősegélynyújtáskor alkalmaznak

Hivatalos madara a kék kakas, virága a barackvirág, fája az amerikai magyal.

Jelmondata: Liberty and Independence (angol) - Szabadság és Függetlenség

Forrás: Getty Images

Joe Biden, Delaware demokrata sztárja

Delaware Joe Biden demokrata alelnökjelölt fellegvára. Nevét az angol Thomas Westről, De La Warr harmadik bárójáról kapta. Az egyik legapróbb és legkisebb lakosságú állam, mégis jelentős, mert elsőként ratifikálta az amerikai alkotmányt 1787-ben (beceneve: az első állam). Különlegessége, hogy határait szó szerint körzővel (északon) és vonalzóval (nyugaton és délen) húzták meg, kivéve a keleti tengerpartot, melyet az Atlanti-óceán szaggatott meg.

Területét a hollandok hódították meg, korábban volt Új-Hollandia és Új-Svédország is. Sok skandináv - főleg svéd és finn - telepes érkezett ide a 18. században. A szabadságért Pennsylvaniával kellett megküzdenie, ezt hosszú évek szívós munkájával el is érték.

Delaware-t lakossága nagyrészt fehér, több mint felük metodista vagy baptista vallású. Jelentős, mintegy 21,5 százalék az afroamerikaiak aránya.

A szavazók zöme demokrata - 1992 óta zsinórban négyszer győzött a jelenleg Barack Obamát jelölő párt az elnökválasztáson. Demokrata a kormányzó és helyettese, illetve a felsőházi képviselők, a szenátorok is. Egyedül a képviselőházban van republikánus küldötte a parányi államnak.