Mégsem kutyaólban tartottak tálibokat az ausztrálok

Vágólapra másolva!
Visszavonta korábbi állítását az ausztrál védelmi miniszter, miszerint afganisztáni katonáik kutyaólban tartottak volna tálibokat. A politikus szerint egyenruhásaik a cellát hívják kutyaólnak, ezt értette félre.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál védelmi miniszter kihátrált korábbi állítása mögül, miszerint az Afganisztánban állomásozó ausztrál erők kutyaólban tartottak fogva tálib foglyokat. Joel Fitzgibbon állítása felháborította az ausztráliai iszlám közösséget.

Fitzgibbon csütörtökön a 2UE rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy egy téves információ alapján mondta ezt két nappal korábban. Egy újabb tájékoztatás szerint valójában soha nem tartottak kutyát a szóban forgó helyiségben - tette hozzá a miniszter.

Szóvivője szerint a félreértés abból adódott, hogy az ausztrál katonák a "kutyaól" szót használták a zárkákra. Hozzátette: a miniszter a nap folyamán többször már nem nyilatkozik az ügyben. Az említett tálibokat április végén egy napig tartották fogva.

A muzulmánok szemében a kutya tisztátalan állat. A legnagyobb ausztráliai iszlám szervezet hevesen tiltakozott és megvetően nyilatkozott az esetről, amelyre egy afgán katona panasza nyomán derült fény.