Hat évre ítéltek egy volt csehszlovák államügyészt

Vágólapra másolva!
Ügyének újratárgyalása után hatévi börtönbüntetésre ítélték kedden a csehszlovák koncepciós perek egyik kommunista államügyészét, Ludmila Brozová-Polednovát, aki 1950-ben, hivatalával visszaélve, közreműködött Milada Horáková korabeli polgári demokrata politikus halálra ítélésében - közölte a bíróság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A ma 86 esztendős Brozová-Polednovát a prágai városi bíróság gyilkosság elkövetésében találta bűnösnek. Az ítéletet a nyugat-csehországi Plzenben hozták meg, hogy a tárgyaláson a rossz egészségi állapotban lévő vádlott is részt vehessen. Az ítélet jogerős.

A volt államügyészt eredetileg nyolcévi szabadságvesztésre ítélték az ügyben még tavaly novemberben, a fellebbviteli perben viszont felmentették őt a bűntett elévülésére hivatkozva. A cseh legfelsőbb bíróság azonban megsemmisítette a felmentő ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását.

Csehországban az ügyet jelképesnek és precedensértékűnek tekintik, mint annak bizonyítékát, hogy a múlt legsúlyosabb bűnei nem évülhetnek el. Az ötvenes évek elején Csehszlovákiában lezajlott koncepciós pereknek összesen mintegy 250 áldozatuk volt.

Horáková volt az akkori kirakatperek egyetlen női halálraítéltje. A politikus az 1948-as kommunista hatalomátvételig az élesen náciellenes cseh nemzeti szocialista párt elismert és aktív személyisége volt, akit a kommunisták az új rendszer ellenségének tekintettek. 1950. június 27-én kivégezték őt, annak ellenére, hogy a világ számos ismert személyisége, köztük Albert Einstein fizikus is felemelte szavát védelmében.

A szóban forgó perben összesen négy halálos ítélet született, további hárman életfogytig szóló büntetést kaptak, míg öt személyt 15-től 28 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Az ítéleteket az 1968-as reformidőszak, a prágai tavasz idején semmisnek nyilvánították, Horákovát azonban csak az 1989-es rendszerváltás után rehabilitálták.