Baradei nem vállalja tovább a NAÜ vezetését

Vágólapra másolva!
Kitölti mandátumát, ám annak lejárta után nem indul újra a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) irányítói posztjáért Mohammed el-Baradei főigazgató.
Vágólapra másolva!

A nukleáris energia és technológia békés célú felhasználásán őrködő, bécsi székhelyű szervezet sajtóosztálya szerdán megerősítette, hogy az egyiptomi származású diplomata jelenlegi megbízatásának 2009. november 30-án esedékes lejártával távozik a NAÜ éléről, miután úgy döntött, hogy nem jelölteti magát újabb - negyedik - terminusra.

A hatvanhat éves Baradei karrierdiplomataként kezdte a pályafutását az Egyesült Nemzetek Szervezeténél 1964-ben.

A NAÜ-höz 1984-ben került tanácsadóként, majd hamarosan átvette a jogi osztályt vezetését. 1997-ben nevezték ki először főigazgatónak a svéd Hans Blix helyébe. 2005-ben az ENSZ közgyűlése harmadszor is őt választotta meg a magas tisztségre.

Nem sokkal később, 2005 októberében neki ítélték oda - szervezetével együtt - a Nobel-békedíjat.