Betörtek Obama kenyai nagymamájához

Vágólapra másolva!
Betörtek Barack Obama amerikai elnökjelölt Kenyában élő nagyanyjához. A rablók egy napelemet próbáltak leszerelni a 85 éves nő házának tetejéről. Miután ez nem sikerült egy melléképületbe törtek be, ahol viszont semmi értékeset nem találtak.
Vágólapra másolva!

Betörtek Barack Obama kenyai rokonaihoz - írta több kenyai lap csütörtökön. A rablók az amerikai demokrata párt elnökjelöltjének 85 éves nagyanyjához törtek be, aki egy kis faluban, Kogelóban él, Kenya nyugati részén, 500 kilométerre a fővárostól, Nairobitól.

A beszámolók szerint a betörők egy létrán a tetőre másztak fel, hogy leszereljenek egy napelempanelt, de ez nem sikerült. A házba sem sikerült bejutniuk, egy melléképületbe viszont igen, ott azonban semmi értékeset nem találtak. A rendőrség közölte: megerősítik a járőröket a környéken és megvizsgálják, hogy külön védelem alá helyezzék-e a családot.

Barack Obama kenyai apától és fehér amerikai anyától született. A kelet-afrikai ország egyik friss közvélemény-kutatása szerint a kenyaiak 89 százaléka Obamának szurkol, John McCainnek, a republikánus riválisának pedig csupán 3 százalék.