Autóbomba robbant Irakban

Vágólapra másolva!
Több tucat halálos áldozatot követelő merénylet történt az iraki főváros térségében péntek este.
Vágólapra másolva!

A különböző források 25-32 halottról és ennél is több sebesültről számoltak be. A tehergépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet helyszíne a síiták lakta Dudzsail város volt, Bagdadtól 40 kilométerre északra. A tartományban a szunnita felekezet van többségben.

A rendőrség szerint a kereskedelmi negyedben, egy őrszoba közelében robbant a bomba. Egy orvosi klinika is súlyosan megrongálódott. A tettesek a napi böjt végéhez időzítették a támadásukat, amikor az emberek kitódulnak a házakból. Az áldozatok között egyenruhások és civilek is vannak.

Hónapok óta ez volt az egyik legsúlyosabb merénylet Irakban. Dudzsail arról nevezetes, hogy a településen 1982-ben merényletet kíséreltek meg Szaddám Huszein elnök ellen. Megtorlásul 148 embert végeztek ki.