Vágólapra másolva!
A száz évvel ezelőtt egyszer már romba dőlt Galvestonnál ért partot az Egyesült Államokban az Ike hurrikán. Rengeteg embert evakuáltak, de így is ezrek maradtak otthon. A vihar már Houstonnál jár, a térségben több olajfinomítót leállítottak.
Vágólapra másolva!

Közép-európai idő szerint hajnali öt óra körül érkezett az Ike névre keresztelt hurrikán az Egyesült Államok partvidékére. A vihar középpontja Galveston város közelében érte el szárazföldet. A 175 kilométer per órás sebességű szél által felkorbácsolt hullámok átcsaptak a várost védő gátakon, elöntve az utakat, házakat - írta a BBC.

Bár az Ike csupán kettes erősségű az ötfokozatú skálán, a hatóságok joggal tartottak attól, hogy hatalmas pusztítást végez. Galvestonban, mely egy kis szigeten fekszik Texas partjainál, Houstontól 70 kilométerre, már péntek este óta nincs áram, a szigetet szinte teljesen elborította a víz, miközben több épületben tűz ütött ki.

Helyi idő szerint szombat reggel Houston nagy részén, 4,5 millió ember otthonában is megszűnt az áramszolgáltatás - jelentette a CNN. Az ország negyedik legnagyobb városában egyebek között felhőkarcolókat és Amerika legnagyobb olajfinomítóját fenyegeti a hurrikán, jóllehet a szárazföld belseje felé haladva valamelyest enyhült - a szél immár "csak" 160 kilométer per órás. A Mexikói-öbölben már leállították az olajfinomítók egy részét.

Houstonban az városi hatóságok azt tanácsolták az embereknek, hogy maradjanak otthon, mert már nincs idő az elindulásra. Egyesek szerint igyekeznek elkerülni a 2005-ös, Rita nevű hurrikán közeledtével kitört káoszt, amikor a pánikszerű menekülés során 110-en haltak meg.

Az Ike útja során már végigsöpört Kubán és Haitin. Utóbbi elnöke, Michele Pierre-Louis becslése szerint egymillióan váltak hajléktalanná, ezért nemzetközi segítséget kért. Az ENSZ szerint több mint százmillió dollárra lenne szükség.

Forrás: [origo]
A jelek szerint a galvestoniak nem vesztették el a humorérzéküket. A "We don't like Ike" (Mi nem szeretjük Ike-ot) felirat utalás Dwight D. Eisenhower egykori amerikai elnök 1953-as kampányának híres, Eisenhower becenevét felhasználó szlogenjére: "I like Ike" (Szeretem Ike-ot)