Megtámadták az USA jemeni követségét

Vágólapra másolva!
Bomba robbant szerdán az Egyesült Államok jemeni követsége előtt. A robbanás után tűzharc alakult ki a támadók és a nagykövetséget őrző rendőrök között. Az összecsapásban legkevesebb 16 ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Autóba rejtett pokolgép robbant szerdán Szanaaban, az Egyesült Államok jemeni nagykövetsége előtt. A bomba robbanása miatt lángba borult az épületegyüttes bejárata. A BBC szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a robbanások után tűzharc alakult ki az ismeretlen fegyveresek és a nagykövetséget őrző rendőrök között. A támadást a követség szóvivője is megerősítette, aki azonban nem tudott részleteket mondani arról, hogy kik voltak a merénylők.

Később a magát az Iszlám Dzsihád jemeni szervezetének nevező csoport a dubaji székhelyű al-Arabíja hírtelevízióval közölte, hogy emberei voltak a támadók. A csoport bejelentette, hogy újabb merényleteket hajt végre a Perzsa-öböl térségben. A telefonáló felszólította a jemeni államfőt, hogy a szervezet több bebörtönzött tagját engedjék szabadon.

A támadásban legkevesebb tizenhat ember halt meg. Az első hírek szerint a halottak között van a hat támadó is. Rajtuk kívül életét vesztette hat biztonsági őr és négy civil. A nagykövetség szóvivője sem a halottak számáról, sem azok nemzetiségéről nem tudott részleteket mondani.

George Bush amerikai elnök szerdán kijelentette: a jemeni amerikai nagykövetség elleni merénylet emlékeztető, hogy "háborúban állunk". Bush arról beszélt, hogy a szélsőségesek egyik célja az, hogy gyilkoljanak, megfélemlítsék az Egyesült Államokat és ezzel távozásra bírják az amerikai erőket egyes régiókból. "Segíteni szeretnénk a kormányoknak, hogy átvészeljék a szélsőségesek támadásait" - tette hozzá az elnök. Sean McCormack külügyi szóvivő szerint a jemeni támadás "az al-Kaida kézjegyét viseli magán".

A szanaai amerikai nagykövetség márciusban is célpontja volt egy támadásnak. A merénylők akkor célt tévesztettek, és egyik gránátlövedékük egy közeli iskolát talált el. A támadásban egy rendőr és egy iskolás lány meghalt. Az akciót az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szervezete vállalta magára.