Megregulázná a spekuláló olajtermelőket Kissinger

Vágólapra másolva!
Összefogásra biztatja a nagy olajfogyasztó országokat Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. A politikus szerint csak közös fellépéssel lehet megszüntetni az árnövekedés mögötti spekulatív nyomást, és letörni az olaj árát.
Vágólapra másolva!

A történelem legnagyobb vagyonáthelyeződése megy végbe azáltal, hogy az olaj hordónkénti ára a 2001-es 30 dollárról megháromszorozódott és mára elérte a 100 dollárt - állítja Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter a Washington Postnak, Martin Feldsteinnel, a Harvard Egyetem közgazdász professzorával közösen írt cikkében. Az olajfogyasztó országoknak összehangolt akcióval kell fellépniük a politikai spekulációval szemben, mivel szerintük ez okozza az olajár-emelkedést.

A 13 OPEC-állam idén várhatóan több mint egyezer milliárd dollárt keres az olajeladásokból, aminek nyilvánvalóan komoly politikai következményei vannak - állapították meg. Ezt a politikai és gazdasági földrengést a világ legerősebb nemzetei ellen hajtja végre a leggyengébbek közül néhány. Az áldozatok pedig tehetetlenül szemlélik az eseményeket, mintha az olaj árának alakulása valami természetes folyamat volna a piaci verseny közepette, és nem szabadna vagy lehetne befolyásolni politikai erőkkel.

Kissinger szerint a legnagyobb olajtermelők, közöttük az OPEC tagjai emelhetik vagy csökkenthetik az árakat, ha visszafogják vagy növelik a termelést. Ezek a monopolhelyzetet élvező országok azonban addig tehetik ezt meg, amíg a fogyasztó országok nem csökkentik lényegesen a külső olajtól való függőségüket, vagy nem dolgoznak ki olyan politikai stratégiát, amellyel elhárítják az olajpiac politikai manipulációját, illetve az OPEC zsarolását.

Az Egyesült Államoknak az élen kell járnia az olajfogyasztók összehangolt akciójában. A G7-nek, Indiával, Kínával és Brazíliával karöltve kellene létrehoznia egy koordinációs csoportot a hosszú távú keresleti-kínálati viszonyok megváltoztatására, ahelyett, hogy tétlenül vár a következő csapásra - javasolja a volt külügyminiszter. Kissinger szerint összehangolt cselekvéssel le lehetne törni az olaj árát, megszüntetve a legutóbbi árnövekedés mögötti spekulatív nyomást.

Az olajfogyasztók egyeztetett fellépéséhez, a szükséges intézkedésekhez - például az alternatív energiaforrások kiaknázáshoz - még évekre van szükség. De addig is az ilyen irányú változás iránti várakozás mérsékelhetné az árakat, a politikai spekulációt csökkenteni lehetne, sőt fel is lehetne számolni - állítja.

Kissinger szerint, most is együtt kell működni a vészhelyzetek, a bojkottok és ellátási zavarok kezelésére, mint ahogy az 1970-es években létrehozták a Nemzetközi Energia Ügynökséget. Az Egyesült Államokban - ahol az olajigény kétharmadát a közlekedés támasztja - mindenképpen csökkenteni kell a fogyasztást, és az olajfúrások kiterjesztésével növelni kell a hazai termelést. Amerika olajimportőr marad, amíg a járművek benzinnel és nem elektromos árammal, hidrogénnel vagy földgázzal járnak, de ebben az átmeneti időszakban az olajárak mérséklése elsőrendű feladat - írta a volt külügyminiszter.