Gyűlöletből rongálhatnak egy szlovákiai magyar iskolát

2008.09.22. 20:10

Betörik az ablakokat, leperzselik a virágokat és utóbb gyújtogattak is ismeretlenek a lévai Juhász Gyula magyar nyelvű általános iskola épületében az igazgató szerint. A biztosítónak már 100 ezer koronájába került az ablakok beüvegezése.

Az utóbbi hetekben szinte napi rendszerességgel megrongálják a lévai magyar általános iskola épületét - panaszolta hétfőn Andruska Csilla iskolaigazgató. A Juhász Gyula általános iskola a közelmúltban költözött az épületbe, amelyet azóta számos támadás ért. A főépület és melléképületek ablakait ismeretlenek kövekkel zúzzák be, az iskolakert virágait már többször leperzselték, és a hét végén az épületbe is behatoltak, ahol szándékos gyújtogatás nyomait látni.

Több tucat bezúzott ablakot kellett újraüvegeztetni, azóta, hogy az épületegyüttesben a magyar iskola helyet kapott, ez az épületet biztosító társaságnak már százezer koronájába került. Az újraüvegezett ablakokat vasárnap ismét bezúzták. A rongálók magyarellenes indítékokat tanúsító nyomokat hagynak maguk után.

Az ilyen akciókon kívül több száz szlovákiai magyar iskolát ér mostanában ennél súlyosabb sérelem. A magyarellenes indulatokat szító Ján Slota vezette kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezében levő építési- és vidékfejlesztési tárca ugyanis eddig közel kétszáz iskolának juttatott pályázati úton iskolafelújításokra szánt pénzeket, ám a négymilliárd koronát meghaladó összegből csak egyetlen magyar oktatási intézménynek - az ógyallai zeneiskolának - jutott. Eközben Slota gyerekkori iskolája idén már két alkalommal is kapott sokmilliós támogatást. Marian Janousek vidékfejlesztési miniszter tagadja, hogy a pályázatok elbírálásánál hátrányosan megkülönböztetnék a magyar iskolák beadványait. Szerinte formai hibák és késedelmek miatt esnek el az esélyektől.

A megkülönböztetések miatt hamarosan nyílt levélben tiltakozik a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Robert Fico kormányfőnél. Az MKP azzal fenyeget, hogy ha a nem tesznek rendet, akkor Brüsszelhez fordulnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK