Válságos állapotban van 104 melaminnal fertőzött kínai gyerek

2008.09.22. 14:43

Már 54 ezer gyerek fertőződött meg csak Kínában melamintól, közülük 13 ezer kórházba került, négy pedig meghalt. A BBC szerint legalább 104 kisgyerek állapota válságos. Legalább 22 cég termékei érintettek az ügyben, ami miatt a kínai kormányfő bocsánatot kért, és szigorításokat ígért.

Közel 54 ezren fertőződtek meg Kínában melamintartalmú tejalapú élelmiszerektől. Csak Kínában 13 ezer gyerek került kórházba eddig, és a BBC szerint közülük 104 állapota továbbra is válságos. A tejpormérgezés leginkább a két év alattiakra veszélyes.

Legalább 22 cég érintett lehet az ügyben, köztük nagy nemzetközi vállalatok is. A Nestlé szóvivője azzal próbálta megnyugtatni vásárlóit, hogy minden országban ugyanolyan szigorú minőségi ellenőrzéseken esnek át a termékeik.

Egyre több országba gyűrűzik be a botrány. Kína és a hozzá tartozó Hongkong mellett Japánban, Malajziában és Bruneiben vontak vissza nagy mennyiségben gyanús termékeket.

Egy hongkongi újság munkatársai tesztet végeztek, melynek eredménye szerint a Nestlé egyik termékében nyomokban találtak idegen anyagot. A lap tesztjét később egy hivatalos hongkongi vizsgálat is igazolta - írja a BBC. Hongkongban egy hároméves kislánynak vesekövet okozott a melaminnal fertőzött élelmiszer fogyasztása.

Hu Csin-tao kínai elnök egy kórházban tett látogatása során bocsánatot kért a megbetegedett gyerekek szüleitől. Egyben azt ígérte, hogy több ilyen fertőzés nem fordulhat elő Kínában. Az államfő már pénteken elítélte a hatóságoknak a tejbotrány során tanúsított magatartását.

Kínában és az érintett országokban elrendelték a tejtermékek széles körű ellenőrzését. A mérgezést a műanyagok és ragasztók gyártásánál használatos melaminnak a tejtermékekbe keverése okozta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK