Megkurtítanák Jaruzelskiék nyugdíját a lengyelek

Vágólapra másolva!
Kevesebb nyugdíjat akar adni a Jaruzelski-rezsim volt vezetőinek és a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeinek a lengyel kormánypárt. Az így megspórolt pénzt a kommunizmus áldozatainak segítésére fordítanák.
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkentené a lengyel kormánypárt Wojciech Jaruzelski tábornok vezette rezsim (1981-1989) egykori magas rangú vezetőinek és a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeinek nyugdíját.

"Fontos, jelképes igazságtételről van szó" - mondta Sebastian Karpiniuk, a Polgári Platform (PO) parlamenti képviselője, akit pártja megbízott egy erre vonatkozó törvénytervezet előkészítésével. Karpiniuk szerint az érintettek közül sokan csak a törvényben előírt minimális, 636 zlotys (46 ezer forint) nyugdíjra lesznek jogosultak. A titkosrendőrség volt tábornokainak jelenlegi, csaknem 8 ezer zlotys (580 ezer forint) havi átlagnyugdíja 2500 zlotyra (180 ezer forint) csökkenhet.

Ha a parlament elfogadja a törvényt, az 600 millió zlotys évi megtakarítást eredményezne a költségvetésnek. A megtakarítás egy részét az állam a kommunizmus áldozatainak, illetve az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére fordítja majd - mondta a képviselő.