Új pártot alakít a kizárt szerb radikális

Vágólapra másolva!
Új pártot alakít a Szerb Radikális Pártból kizárt frakcióvezető, Tomislav Nikolic. A politikus, aki a radikálisok pártelnökének hágai pere óta gyakorlatilag maga vezette a radikális pártot, most egy kelet és nyugat felé egyaránt nyitott pártot álmodott meg, amely szerinte a legnagyobb ellenzéki erővé válhat a közeljövőben.
Vágólapra másolva!

Szerb Haladó Párt (Srpska Napredna Stranka - SNS) néven alakítja meg új pártját Tomislav Nikolic korábbi szerb radikális vezér. A Szerb Radikális Párt volt elnökhelyettese és parlamenti frakcióvezetője a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt álló Vojislav Seselj pártelnökkel kialakult súlyos ellentétei miatt mondott le minden tisztségéről, és Seselj hívei a legnagyobb szerb ellenzéki erőt alkotó pártból is kizárták szeptember elején.

A politikus a radikálisok 78 parlamenti képviselőjéből 19-et magával vitt, és önálló képviselői csoportot alakított, támogatottságát pedig országszerte napról napra növeli. Új pártja alakuló gyűlését október 21-re hirdette meg, erre több ezer támogatót vár, köztük Aleksandar Vucic volt pártfőtitkárt, akit eddig mindenki a radikálisok legtehetségesebb, szavazók tömegeit vonzani tudó fiatal vezetőjeként emlegetett.

A régi pártját legnagyobb ellenzéki erővé tevő Nikolic a Beta hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy amit korábban radikális vezérként elért, maradjon meg a radikálisoknak. Nem akar azon veszekedni senkivel, hogy ki a jobb radikális, ezért választott más nevet a vezetésével megalakuló új pártnak.

Az SNS alapállásáról szólva azt mondta, hogy a párt Kelet és Nyugat felé is nyitott kíván lenni, "mint egy ház, amelynek két bejárati ajtaja van". Nikolic kizárta, hogy - a helyhatósági szinten kívül - együttműködjön a Boris Tadic államfő vezette demokrata táborral. "Nem volna jó, ha a Szerb Haladó Párt és a Demokrata Párt országos szinten összefogna s ezzel egypárti rendszert teremtene" - mondta, megelőlegezve pártjának azt, hogy elfoglalja a jelenlegi radikális pozíciót s a legnagyobb ellenzéki erővé válik.

"Külön táborban kell maradnunk, mert harmadik, komoly erőt képviselő párt nincs. Vannak a harmadik csoportba tartozó pártok, amelyek közül egyesek Tadicékat, mások minket fognak segíteni, de ha mi ketten szövetségre lépnénk, azzal egypárti rendszer alakulna ki, megfojtva a demokráciát" - vázolta a szerb belpolitikára vonatkozó elképzeléseit Tomislav Nikolic.