Összecsapott egymással Obama és McCain

Vágólapra másolva!
Először vitázott egymással a két nagy amerikai párt elnökjelöltje, a republikánus John McCain és a demokrata Barack Obama. A téma a külpolitika volt, de szóba kerül a pénzügyi válság is, ami miatt a republikánus jelölt majdnem lemondta a vitát. Az [origo] online tudósítása.
Vágólapra másolva!

4:37 - Vége

A zárásban McCain többször is elismételte, hogy Obama szerinte túl tapasztalatlan ahhoz, hogy az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoka legyen (ez ugyanis az elnöki poszttal együtt jár). A demokrata jelölt ezzel természetesen nem ért egyet, és újra beszélt arról, hogy a Bush-kormányzat szerinte komoly hibát követett el akkor, amikor Irakra koncentrált, és nem vette figyelembe a többi külpolitikai és nemzetbiztonsági kihívást.

4:23 - Oroszország

A két jelölt egymással versengett, hogy ki tudja keményebben bírálni Oroszországot a Grúzia elleni támadásért. Abban is egyetértettek, hogy újra kell gondolni a Moszkvával való kapcsolatot. Előtte Iránról vitatkoztak, és arról, hogy vajon le szabad ülni előfeltételek teljesülése nélkül ellenséges vezetőkkel. Obama szerint igen, McCain szerint nem.

4:06 - Afganisztán

Szép sorban mennek végig azokon az országokon, amelyek az amerikai külpolitika legfontosabb helyszínei. Abban egyetértettek a jelöltek, hogy Afganisztánban erősítésre lesz szükség. A külpolitikában jóval tapasztaltabb McCain tett néhány kioktató megjegyzést Obamának.

03:45 - Irak

A vita felénél következett az eredetileg kijelölt téma, a külpolitika. A moderátor Irak kérdését dobta be elsőként. Ebben talán a legélesebb a különbség a két jelölt programja között. McCain támogatta a háborút, Obama nem. McCain nem sietne a kivonulással, Obama záros határidőn belül végrehajtaná. Ezeket a nézeteket ismételték meg a vitán is.

03:36 - Ki miről mondana le?

A moderátor ugyan kitartóan kérdezgette McCaint és Obamát, hogy mit hagynának ki a programjukból azért, hogy legyen elég forrás a hitelválság rendezésére, de egyikük sem adott konkrét választ. Helyette folytatták az adókról és kiadásokról szóló vitát.

03:25 - Adók

Hamar túltették magukat a jelöltek a hitelválságon, és kikötöttek kedvenc témájuknál, az adók és az állami kiadások kérdésénél. McCain azt ígéri, hogy adócsökkentéssel enyhít az emberek gondjain és fellendíti a gazdaságot, Obama szerint azonban ez csak a gazdagoknak segít. A vitának egy részét az teszi ki, hogy a két jelölt egymás számait próbálja cáfolni.

03:20 - Állami költekezés

Elkezdték piszkálni egymást a jelöltek. McCain azzal vádolja Obamát, hogy az állami pazarlást támogatja, amit a demokrata jelölt tagad, és szerinte a Bush-kormányzat felelős a felelőtlen költekezésért.

03:10 - Hitelválság

Az első kérdés a jelöltekhez az volt, mi az álláspontjuk a 700 milliárdos csomaghoz, amely a hitelválságot oldaná meg. Egyenes választ nem adtak rá, de azt hangsúlyozták, hogy megfelelő körültekintéssel kell elkölteni az adófizetők pénzét. Barack Obama a Bush-kormányzatot hibáztatta a problémákért. McCain viszont azt mondta, ő is figyelmeztetett a közelgő veszélyre már korábban.

03:03 - Elkezdődött

Barack Obama és John McCain a színpadra lépett, és ezzel megkezdődött az első televíziós vita az amerikai elnökválasztási kampányban. A moderátor jelezte, hogy téma külpolitika, amelynek része a globális pénzügyi válság is.

McCain majdnem lefújta - a vita előzményei

A két nagy amerikai párt elnökjelöltje először mérkőzik meg egymással nyilvános, televízós vitán a kampányban. A Mississippi állambeli Oxfordban tartandó fórumon a téma a külpolitika lesz, ami inkább a republikánus jelölt, John McCain erőssége. Várhatóan szóba kerül azonban majd a gazdaság is, az utóbbi hetekben elmérgesedő pénzügyi válság kapcsán.

Épp a krízis miatt került veszélybe maga a vita is. John McCain szerdán közölte, hogy az amerikai gazdasági válság miatt a vita elhalasztását javasolja, és bejelentette, felfüggeszti a kampányát és visszatér a fővárosba, hogy segítsen megoldani a problémát.

Most mégis közölte, folytatja a kampányát, és részt vesz a vitán, mert úgy látja, Washingtonban megtették a megfelelő lépéseket a gazdasági válsághelyzettel kapcsolatos kétpárti megegyezés kialakítására.

A demokrata jelölt, Barack Obama nem támogatta a péntekre tervezett televíziós vita elhalasztását. "Éppen ez az az időszak, amikor az amerikai nép hallani szeretné azt az embert, akinek nagyjából 40 nap múlva foglalkoznia kell ezzel a zavaros helyzettel" - nyilatkozta.

Egynapos washingtoni látogatás után Obama és McCain is visszatért a Mississippi állambeli Oxforba, ahol kora este tartják a televíziós vitát. A november 4-i választások előtt összesen három elnökjelölti vitát rendeznek, melynek azért nagy a tétje, mert az amerikai választók mintegy 25 százalékát adó bizonytalanok jelentős része éppen ezek láttán hozza majd meg döntését - írta korábban a Guardian.