Nacionalisták tüntettek Karadzic mellett Banja Lukában

Vágólapra másolva!
Több száz boszniai szerb nacionalista tüntetett Banja Lukában Radovan Karadzic mellett. A Karadzic-álarcos tüntetők az egykori boszniai szerb vezetőt éltették.
Vágólapra másolva!

Boszniai szerb nacionalisták százai tüntettek hétfőn Banja Lukában Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök mellett. Az Izbor Je Nas (Miénk a választás) nacionalista mozgalom által a boszniai Szerb Köztársaság kormányzati székhelyén szervezett tüntetés résztvevői Karadzic-álarcot viseltek, szerb zászlókat lengettek, egykori vezetőjük fényképét, valamint Karadzicot hősnek tituláló feliratokat lengettek.

Karadzic a hágai Nemzetközi Törvényszéken várja, hogy elkezdődjön az ellene háborús és emberiség elleni bűnök miatt indított eljárás. A 63 éves egykori boszniai szerb elnököt tizenhárom évi bujkálás után idén júliusban fogták el Szerbiában, s a szerb hatóságok kiadták Hágának.