A szlovákok bekérették a pozsonyi magyar ügyvivőt

Vágólapra másolva!
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba pénteken Váradi Lajost, a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét. Ez a szlovák fél válasza arra, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter csütörtökön magához kérette Juraj Migast, Szlovákia budapesti nagykövetét. Ez a magyar lépés a pozsonyi nagykövet szerint sokkolta a szlovákokat. Robert Ficó szerint a magyarok ultimátumot adtak Szlovákiának, amit ő visszautasít.
Vágólapra másolva!

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba pénteken Váradi Lajost, a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét. Az MTI hivatalosan egyelőre meg nem erősített értesülése szerint a szlovák fél lépése válasz arra, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter a szlovák-magyar viszonyban fennálló feszültségek miatt csütörtökön magához kérette Juraj Migast, Szlovákia budapesti nagykövetét. A pozsonyi magyar nagykövet, Heizer Antal szabadságát tölti, ezért kérették be helyette a távollétében teendőit ellátó Váradit.

A csütörtöki találkozón a magyar külügyminiszter magyarázatot kért azokra az elmúlt hetekben elhangzott szlovák megnyilvánulásokra, amelyek Göncz Kinga szerint "elfogadhatatlanok és érthetetlenek" két, demokratikus értékrendet valló, szomszédos EU- és NATO-tagállam viszonyában. Göncz azt kérte, hogy a szlovák kormány foglaljon állást, és tegye nyilvánvalóvá, hogy a magyar fél által észlelt "tendenciák Pozsony hivatalos politikáját alkotják-e?"

A magyar külügyminiszter "lehetőleg a jövő hétre" kérte a szlovák partner magyarázatát, amit Robert Fico szlovák kormányfő ultimátumnak minősített. "A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy a magyar miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet Szlovákiába invitáló, jellemzően szívélyes szlovák meghívásunkra Göncz Kinga magyar külügyminiszter ultimátummal válaszolt" - jelentette ki pénteken, váratlanul megtartott sajtótájékoztatóján.

"A szlovák felet sokkolta - ezt a szót használta a szlovák szakállamtitkár -, hogy Juraj Migas nagykövetet miniszteri szinten fogadták" - számolt be a Pozsonyban elhangzottakról Heizer Antal pozsonyi nagykövet az MTI-nek. A szlovák szakállamtitkár szerint a szlovákiai magyar tankönyvek földrajzi névhasználata összhangban van a szlovák nyelvtörvénnyel. A magyar álláspont szerint azonban a mostani gyakorlat ellentétes a szlovák-magyar alapszerződéssel és más szlovák törvénnyel is - mondta a Budapesten tartózkodó nagykövet.

A felvidéki magyar iskolák támogatásával kapcsolatban azt válaszolták a magyar ügyvivőnek, hogy a tizenegy pályázatból eddig még csak négyről döntöttek, így korai még következtetéseket levonni - tette hozzá Heizer Antal. A szlovák álláspont szerint Göncz Kinga beleavatkozott a szlovák belügyekbe azzal, hogy megvédte a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Csáky Pált. A magyar álláspont az, hogy nem lehet korlátozni az anyaország kapcsolattartását a határon túli kisebbségekkel - hangsúlyozta a nagykövet.

Dusan Caplovic, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese korábban a szlovák közszolgálati rádiónak nyilatkozva felszólította a magyar külügyminisztert, hogy ne avatkozzon be Szlovákia belügyeibe. Caplovic szerint nem igaz az a magyar álláspont, miszerint Pozsony megnyirbálja a szlovákiai magyar kisebbség jogait, a status quót, amelynek megőrzésére Fico két és fél éve hivatalba lépett kormánya ígéretet tett.

A pozsonyi Pravda pénteki számában azt írta: Budapest bekeményített. A szlovák-magyar feszültségből rövidesen vihar kerekedhet. A lap szerint a védtelen szlovákiai magyar kisebbségről szóló magyarországi propaganda hazugságokon alapul, a magyar kormány célja, hogy Szlovákiát "a védtelen magyar kisebbséget elnyomó és fenyegető" országként mutassa be. "A legrosszabb ebben az, hogy mindezek közepette a magyar propaganda hazugságokra támaszkodik" - teszi hozzá.

A cikkíró azt ajánlja a szlovák politikusoknak: ne hagyják magukat provokálni, kerüljék ki a magyar "politikai kényszerítések úthengerét". A szlovák kormány ehelyett inkább rövid, különösen baráti hangú diplomáciai választ küldhetne az "agyonstresszelt magyar kollégáknak: Gyurcsány úr, ismételten közöljük, hogy Ön szívesen látott vendég Bratislavában. Itt biztosan kevesebb ellenségre talál, mint Budapesten" - fogalmaz a lap.

Eközben Göncz Kinga pénteken azt mondta: az Európai Unióhoz fordul Magyarország, ha bebizonyosodik, hogy a felvidéki magyar iskolák kevesebbet kapnak az uniós támogatásokból, mint a szlovákok.